III. Eredménytelen a speciális nyomozócsoport<br/>

SÁNDOR ISTVÁN nyugalmazott rendőr alezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozója: 1997 márciusában felsőbb utasításra úgy döntöttek, hogy létre kell hozni egy speciális csoportot, amely az olajügyek és az úgynevezett robbantásos ügyek felderítésével fog foglalkozni. Ez a speciális csoport valójában az ORFK, a KBI vizsgálati főosztály keretében működő, különleges ügyeket vizsgáló osztály vezetésével jött létre. Nekünk, felderítőknek ehhez az ügyhöz alárendelt szerep jutott, tehát semmi önálló tevékenységet nem tudtunk végezni. A vizsgálati osztály vezetője, illetve a vizsgálati főosztályvezető utasítása szerint kellett eljárni.
1997 áprilisában eljutottunk arra a pontra, hogy megindult az olajügyekben gyanúsított személyek elfogása. Soha nem felejtem el: Ignácz tábornok volt a bűnügyi főigazgató, aki egy pénteki napon fél négykor toporog és kínlódik, hogy kedden miniszteri értekezlet lesz, és még senkit nem fogtunk meg az olajos ügyekben. Mondtam neki, hogy ezen nem múlik, mert gyakorlatilag megvannak azok az emberek, akik nagy szerepet játszanak ezekben a történetekben és akik mozgatják ezt az egészet.

Még aznap délután elfogásra került egy személy, őrizetbe lett véve, és ezt követően hetenként, kéthetenként folyamatosan sorra el lettek fogva a személyek. Eddig ment is minden rendben szépen, csak valahol a vizsgálati osztály munkájával nemigen kerültünk szinkronba, vagy legalábbis nem értettem egyet, amiért később meg is kaptam a magamét folyamatában - a mai napig. Ugyanis azt láttam, hogy a vizsgálati osztály által felállított teória, illetve mérce nem azonos azzal, amiben a felderítést meghatározták és célul tűzték ki. Hiába hordott össze a felderítés tonnányi információt, anyagot, ha arra a világon senki nem volt kíváncsi - mert senki nem volt rá kíváncsi. A vizsgálat a saját elképzelése és nem tudom, milyen utasítások szerint végezte a tevékenységét, olyannyira, hogy időközben én már jeleztem Tonhauser úrnak, hogy jó lenne, ha engem ebből a csoportból felmentene, mert az én idegrendszerem nincs arra berendezkedve, hogy megyünk éjjel-nappal, és kidobott idő és pénz a mi munkánk, mert senkit nem érdekel az, hogy mit derítünk fel, vagy mit hozunk össze. Tehát a két szervezet között egy ilyen kibékíthetetlen ellenségeskedésre került sor.

1997 novemberében van egy értekezlet - amely minden héten volt -, és már sokadszorra a vizsgálati osztályvezető úgy indít, hogy hogy nem lehet végrehajtani ezt a feladatot. Ebből nekem már annyira elegem volt, hogy felálltam az értekezletről, kivonultam: mondom, jó, akkor nincs értelme az egésznek, ha nem azon vagyunk, hogy legalább egyszer nem hallom azt, hogy hogyan kellene végrehajtani ezt a feladatot. Ettől a személyemmel szemben való ellenségeskedés még jobban megindult.
A lényeg az, hogy folytatjuk a tevékenységünket, akkor már kizárólag a vizsgálati osztály utasításának megfelelően, de továbbra is azt tapasztaltuk, hogy semmi jelentősége nincs, mert gyűltek a papírhalmazok, amelyekről később beigazolódott, hogy azok túlnyomó többsége igaz, de a vizsgálat ezt nem használta fel. Tehát a rendőri vezetésen belül sem volt egy egységes akarat, hogy valójában mit kell csinálni, hogy kell csinálni, és előre kell vinni az ügyet.