A moldovai Pascani vasúti pályaudvar telepéről ismeretlen tettesek elloptak 2600 tonna dízelolajat. A lopásra akkor derült fény, amikor Románia legnagyobb részén súlyos dízelolajhiány van.

A több mint egymillió dollár értékű dízelolaj eltűnését véletlenül fedezték fel a napokban, amikor két közeli fűtőházból üzemanyagért mentek a helyszínre. Miután a raktár vezetőjét sehol nem találták, távollétében akartak az egyik tartályból dízelolajat venni, de a papírok szerint olajjal teli tartály teljesen üres volt. Az azonnal elrendelt ellenőrzés során kiderült, hogy összesen 2600 tonna dízelolaj hiányzik, ráadásul ebből 800 tonna a területi vasúti üzemanyagraktár stratégiai tartalékát képezte.

Egyelőre senki nem tudja, hová tűnt a 260 vasúti tartálykocsit megtöltő olaj. A hatalmas mennyiségű üzemanyag eltűnésével egyidejűleg nyoma veszett a raktárvezetőnek is.
Két hónappal ezelőtt egy pénzügyi ellenőrzés alkalmával a helyszínen járt ellenőrök mindent a legnagyobb rendben találtak az üzemanyagraktárban.

A lopásra akkor derült fény, amikor Románia legnagyobb részén súlyos dízelolajhiány van. A szerdai román sajtó szerint Arad megyében például a szükséges mennyiségnek csak a felét tudják beszerezni a benzinkutak, amelyek közül többnél a dízelolaj ára már jócskán meghaladja a legjobb minőségű benzinét.

A hiány és az égbe szökő árak már annyira nehezítik az őszi mezőgazdasági munkák elvégzését, hogy Ioan Muresan mezőgazdasági miniszter bejelentette: sürgősen kérni fogja a kormányt, hogy az ország stratégiai tartalékaiból biztosítsanak dízelolajat a mezőgazdasági termelőknek.

(MTI)