Torgyán: "elsőként fedtem fel valós anyagi helyzetem" <br/>

Vágólapra másolva!
A koalíciós pártok képviselői hétfőn egyeztetnek az összeférhetetlenségi törvény módosításáról. A parlament mentelmi bizottsága kedden - Majtényi László adatvédelmi biztos ajánlása után - várhatóan áldását adja arra, hogy a képviselők másolatot kapjanak eddig titkosan kezelt vagyonnyilatkozatukról. A kérdés a Magyar Hírlapban először nyilvánosságra hozott Torgyán-villa óta került ismét az érdeklődés középpontjába, miután a kisgazdák elnöke közölte: nyilvános és titkos vagyonnyilatkozata nem fedi egymást. Torgyán József vasárnap másképpen emlékezett - malajziai útja után a repülőtéren -, azt mondta, hogy Magyarországon ő fedte fel elsőként valós anyagi helyzetét.
Vágólapra másolva!

A Fidesz elnöksége arra kéri frakciója tagjait, hogy mielőbb hozzák nyilvánosságra teljes vagyonnyilatkozatukat, és felhívással fordul valamennyi parlamenti párthoz, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. A Fidesz elnöksége egyetért Majtényi László adatvédelmi biztossal, aki Isépy Tamásnak, a mentelmi bizottság fideszes elnökének megkeresésére azt közölte, hogy ha egy képviselő a saját vagyonnyilatkozatáról kér másolatot a mentelmi bizottságtól, azt ki kell adni. A Fidesz ma egyeztet koalíciós partnereivel a képviselők jogállásáról szóló törvény módosításáról, miután elképzeléseit már eljuttatták az FKGP, illetve az MDF frakciójához. A módosítással a Fidesz azt szeretné elérni, hogy a képviselőknek minden év elején kötelező legyen egy nyilvános vagyonnyilatkozatot készíteni. Ebben az ingóságokon, illetve az ingatlanokon kívül azt is fel kellene tüntetni, hogy a honatyának képviselői javadalmazásán kívül még honnan, milyen vállalkozásból származik jövedelme, mert így könnyebb lenne tisztázni, ki miért lobbizik a törvényhozásban.

Torgyán József malajziai útjáról visszatérve azt mondta, hogy emlékezete szerint ő volt az első ebben az országban, aki nyilvánosságra hozta a valóságos vagyoni helyzetét. Hajlandó újra a nyilvánosság elé lépni, de szerinte a vagyoni átvilágítására egy "szankciókkal is feljogosított vizsgálóbizottságot" kell felállítani. Torgyán József közölte: a kisgazdafrakció egyértelműen támogatta az ő 1996-os indítványára épülő 2000. évi indítványát, amely az említett bizottság felállítására vonatkozott. "Ha ezt nem fogadják el, akkor természetesen hajlandóak vagyunk ennél enyhítettebb formájú eljárásnak is alávetni magunkat" - közölte a kisgazdapárt elnöke. Torgyán József hangsúlyozta, hogy a képviselők vagyonnyilatkozatának közzétételével nem érik el azt a célt, amelyet a vizsgálóbizottság felállításával kívántak megvalósítani. Példaként Kuncze Gábort említette, aki mint fogalmazott: "az én házépítésemmel törődött, ahelyett hogy a saját házépítéseivel foglalkozott volna." A kisgazdaelnök közölte, hogy nemcsak a szabaddemokrata politikus Balaton melletti, illetve tököli ingatlanára gondolt, hanem arra is, hogy Kuncze Gábor minisztersége után mintegy két évig egy olyan házban lakott, amelynek bérlete a Budapest Sun című lap hirdetései alapján havi 4-5 ezer dollárba kerül. Torgyán József szerint az általa javasolt vizsgálóbizottságot néhány nap alatt létre lehet hozni, mivel tudomása szerint erre vonatkozó indítványát Orbán Viktor miniszterelnök is nyomban elfogadhatónak tartja, és a parlamenti pártok is támogatóan nyilatkoztak a képviselői vagyonnyilatkozat szükségességéről.

Kuncze Gábor a kisgazda pártelnök vádjai kapcsán a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy "Torgyán József notórius hazudozó, ezért a mondatért kár volt hazajönnie!" Kuncze Gábor szerint a kisgazdák vezetője nem tudja tisztázni mások rágalmazásával a saját ellentmondásos nyilatkozataiból fakadó problémákat.

Kovács László, az MSZP elnöke a Kisalföld című lapban hozta nyilvánosságra vagyoni helyzetét. Az ellenzéki politikus 1998 óta felesége nevére vásárolt egy Peugeot 206-os típusú autót. Az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének két évvel ezelőtt készült vagyonnyilatkozatában egy 104 négyzetméteres budapesti lakás szerepel, amelyet 1991-ben vásárolt. A nyilatkozat titkos részéből megtudható, hogy lányának egy 50 négyzetméteres lakást vett a pártelnök.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. november 19.)