Januártól 10,3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Még az idén 5 milliárd forintos egyszeri juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók.

Pokorni Zoltán oktatási miniszter bejelentette azt is, hogy a kormány törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a tankönyvpiac szabályozása érdekében.

Januártól 10,3 százalékkal nőnek a nyugdíjak - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő. Ez 3 százalékkal több, mint amit a törvény előír, így 2,8 millió idős ember átlagosan havi 3450 forinttal kap többet.

Még az idén újabb juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók, mivel a nyáron eldöntött 15 milliárd forintos egyszeri juttatásból eddig csak 10 milliárd forintot osztottak szét - jelentette be a szóvivő. A maradék 5,1 milliárd forintból most azok kapnak egyhavi alapbérnek megfelelő támogatást, akik az előző alkalommal különböző okok miatt kimaradtak. Ugyancsak jár a juttatás az ÁNTSZ köztisztviselőinek, valamint azon orvosoknak, akik az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződés hiánya miatt nem kaptak. Egy másik kör, amelybe 41 ezer alacsony jövedelmű, több műszakban dolgozó ápoló, valamint a mentősök tartoznak, fejenként bruttó 67 ezer forintot kap.

Csütörtökön hozzák nyilvánosságra, hogy a két induló közül melyik befektetői csoport építheti fel a tavaly karácsonykor leégett Budapest Sportcsarnokot (BS). A 23 milliárd forintos beruházás során 12 férőhelyes csarnok épül. Az építési és üzemeltetési költségek felét a költségvetésnek 10 év alatt kell kifizetnie. A kormány tegnap úgy döntött, hogy a BS-tűz károsultjai közül azokat, akikkel sikerült az ifjúsági tárcának megegyeznie, 191,3 millió forintos kártérítésben részesítik.

A kabinet jóváhagyta, hogy a helyi bírák 10 százalékos pótlékára a költségvetés 510 millió forintot adjon. Tizenhét pontban a Munka törvénykönyve módosítását javasolják, bár csak 11 pontban sikerült a munkaadókkal és a munkavállalókkal megegyezni. A kormány kész kifizetni a Regnum Marianum kereszt megrongálásából fakadó kárt és tárgyalást kezd a mainál méltóbb emlékhely kialakítására - közölte a szóvivő.

A kormány szombaton és vasárnap informális ülést tart, ahol várhatóan döntenek a köztisztviselői törvény módosításáról is. A Miniszterelnöki Hivatal felmondta a szentendrei üdülőjének bérleti szerződését, mivel azt nem tudták rentábilisan üzemeltetni.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. november 16.)