Egy költségvetési törvénytervezetet módosító indítvány szerint nem az MTV augusztus 31-én fennálló, 7,2 milliárd forintos köztartozását engedné el a következő két évi büdzsé, hanem a november 30-án meglévő 9,5 milliárd forintot. A javaslatot Sasvári Szilárd, a kulturális bizottság fideszes elnöke terjesztette a testület elé, ám a testület nem szavazta meg, hogy abból bizottsági módosító indítvány legyen. Sasvári indoklása azt sugallja, hogy a tévé köztartozásai 3 hónap alatt 2,3 milliárd forinttal nőttek, ám több bizottsági tag szerint nem volt egyértelmű, hogy erről van szó vagy a korábbi hibás könyvelés korrigálásáról.

Isépy Tamás (Fidesz) tartózkodott a szavazásnál. Mint elmondta, támogatja a televízió adósságrendezését, ám a javaslat annyira előkészítetlen volt, hogy nem szavazhatott igennel. Lendvai Ildikó (MSZP) elmondta: Sasvári úgy nyilatkozott, hogy az indítvány benyújtására a Miniszterelnöki Hivatal kérte. Az ülésen a Pénzügyminisztérium képviselője azt közölte, nem ismeri a javaslatot. Lendvai szerint a 9,5 milliárd forintos ajándék válságkezelési terv híján nem mentheti meg a tévét, amely napi 25 millió forintos veszteséget termel. Csak politikai függőségét erősíti meg, és módot adhat arra, hogy a pénz egy részét zsíros megbízások útján a kormány közelinek mondott cégekhez juttassák. Ezért a szocialisták az MTV gazdálkodását vizsgáló bizottság felállítását szorgalmazzák.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 21.)