Újabb milliók a Kis Újságnak <br/>

Vágólapra másolva!
Újabb milliók vándoroltak az államkasszából a kisgazdapárthoz. Az FKGP lapja ugyanis nemcsak a Honvédelmi Minisztériumtól, hanem, mint azt ma Pepó Pál volt miniszter is elismerte, a környezetvédelmi tárcától is több mint 5 millió forint támogatást kapott - pályázat nélkül.
Vágólapra másolva!

A szerződést Pepó Pál minisztersége idején írták alá, amiről állítása szerint ő nem tudott. Sőt, szerinte felháborító, hogy Skultéty Sándor, a tárca közigazgatási államtitkára olyan szerződést írt alá, amely közpénzekből támogatja a kisgazdapártot.

Skultéty Sándor közigazgatási államtitkár elfoglaltságára hivatkozva nem nyilatkozott az ügyben. A kisgazdapárt elnöke, a Kis Újság főszerkesztője elhárította kérdésünket arról, hogy miért állami pénzből adják ki a párt tulajdonában lévő hetilapot.

(RTL KLUB)