Kövér László szerint az MSZP kedvezőtlen országképért lobbizott az EU-nál <br/>

Vágólapra másolva!
Kövér László, a Fidesz elnöke úgy tudja az MSZP mindent megtett azért, hogy az Európai Unió Magyarországról készített jelentése minél kedvezőtlenebb legyen.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus elmondása szerint sejtésüket megerősítette Günter Verheugen európai uniós bővítési biztos, aki beszámolt arról, hogy lobbizás folyt az országjelentés tartalmának meghatározása és negatív irányú befolyásolása érdekében. Kövér László jelezte: tudomásukra jutott, hogy egyesek óriási erőfeszítéseket tettek az európai uniós csatlakozástól félő és abban nem feltétlenül érdekelt nyugat-európai szakszervezeti vezetők mozgósítására annak érdekében, hogy a szociális fejezet tárgyalását ne zárja le az Európai Unió Magyarországgal.

- Hogy miként kell minősíteni ezt a magatartást, erre csak azért nem adok egyértelmű, világos és egyszavas választ, mert megint heteken keresztül a sajtó középpontjába vonnám magam, de bízom az önök találékonyságában, hogy megfejtik, mire gondok - tette hozzá a Fidesz szókimondásáról ismert elnöke.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 22.)