Ecstasy tablettákat találtak a hegyeshalmi vámosok<br/>

Vágólapra másolva!
A hegyeshalmi vámhivatal munkatársai mintegy kétezer ecstasy tablettára és csekély mennyiségű kokainra bukkantak egy belépő gépkocsi gyári üregeiben.
Vágólapra másolva!

Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője elmondta, hogy a vámosoknak az Alfa Romeo típusú személygépjármű 28 éves sofőrjének gyanús magatartása tűnt fel. "Alapos vizsgálat során a kesztyűtartó melletti résekbe, illetve a lámpaüregbe rejtve fedezték fel a pénzügyőrök a 6 millió forint értékű kábítószert" - nyilatkozta Sipos.

A vámhivatal a drogokat lefoglalta, és megindította az eljárást a magyar állampolgárságú gyanúsított ellen. "A határátkelőknél a vámosok fokozott figyelmet fordítanak a belföldre érkezők, illetve külföldre indulóknál, hiszen a héten már több esetben foglaltak le kábítószert" - közölte a szóvivő.

(MTI)