Demszky Gábor főpolgármester és Vajda Pál főpolgármester-helyettes fegyelmi felelősségre vonására rendkívüli közgyűlést kezdeményezett a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciója a nyáron kábel-botrányként elhíresült ügy miatt. Perlaki Jenő frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy 800 millió forintos károkozásban tartják felelősnek a főpolgármestert és helyettesét.

A jelzőlámpák közötti védőcsőrendszer hasznosítására kiírt pályázaton a főváros 1,2 milliárd forintos bevételhez jutott, az ellenzék által vélelmezett kétmilliárd helyett. Korábban az ellenzéki frakció többször szorgalmazta a közgyűlésben, hogy vegyék napirendre ezt a kérdést, az MSZP-SZDSZ koalíció azonban rendre leszavazta az indítványt. Ezért a közgyűlés szervezeti szabályzata alapján most rendkívüli közgyűlés összehívására tett javaslatot az ellenzék.

Városházi szakemberek szerint a főpolgármesternek össze kell hívnia a rendkívüli közgyűlést. Az ellenzék által megjelölt időpontban, november 30-án azonban ezt nem lehet megtartani, mert a főpolgármester már korábban összehívta e napra a közgyűlés rendes ülését. Másrészt pedig a szervezeti szabályzat sem teszi lehetővé, hogy november 30-án rendkívüli ülést tartson a közgyűlés egy 27-én benyújtott javaslatra.

A szakemberek szerint elképzelhető az a megoldás is, hogy a december 14-i rendes ülésnapon a reggeli órákban rendkívüli ülést tart ez ügyben a közgyűlés. A rendkívüli ülés időpontjáról a főpolgármester határoz a szervezeti szabályzat alapján jövő keddig.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 19.)