Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A sajtószabadság fontos dolog, de ehhez a sajtónak is meg kell tisztítania önmagát. Erre nyújt lehetőséget az a törvénymódosítás, amely szerint akár be is tilthatnák azt a sajtóorgánumot, amely nem hajlandó közölni a valós nyilatkozatokat. Ezt mondta Torgyán József, az FKGP elnöke, utalva a - szavai szerint - a "goebbelsi propagandához hasonló" médiatámadásokra. Torgyán a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület vendégeként tartott szombaton előadást, amelyet azzal kezdett, hogy az FTC-MTK futballmérkőzésről érkezett, amely "jó bevezető volt" a rendezvényhez. Hangsúlyozta, mindig is tisztelettel viseltetett a média iránt, és mindig minden újságíró rendelkezésére állt, igaz, erre például a tv2 esetében "nem lát lehetőséget". Az agrárminiszter megjegyezte, nem hajlandó olyan médiumokat segíteni, amelyek szembefordulnak a sajtószabadság elveivel. Úgy vélte, a "tisztességtelen sajtóhadjárat" mögött az SZDSZ áll, amely ki akarja szorítani a parlamentből a kisgazdapártot. Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az FKGP szavazói a szabad demokratákhoz pártolnak át, Torgyán elmondta, miután az FKGP - a rendszerváltás idején - később alakult meg, mint az SZDSZ, annak idején "a kisgazdapárt hiányában" sokan léptek be az SZDSZ-be, vagy az MDF-be.

Pártja népszerűségéről szólva kifejtette, az FKGP támogatottságát már 1998 előtt erőteljes növekedés jellemezte, ez a folyamat azóta is tart (ismert, hogy több közvélemény-kutató - Torgyán megfogalmazása szerint közvélemény-manipulátor - adatai szerint 2-3 százalékos a párt jelenlegi támogatottsága).

Külföldi útjairól szólva Torgyán az agrárdiplomáciai offenzíva fontosságát, útjai hasznosságát hangsúlyozta. Példaként említette, hogy Szingapúrból hústermék-beviteli engedéllyel tért haza, korábban pedig olyan magas állami kitüntetést kapott Peruban, amilyent korábban csak köztársasági elnököknek adományoztak.

(Népszava)

Korábban:

(2000. október 5.)