Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Környezetgazdálkodási Intézetben<br/>

Vágólapra másolva!
A BRFK a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) volt vezetőjének feljelentése nyomán ismeretlen tettes ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Az intézet korábbi vezetője szerint elődje 500 millió forintos kárt okozott az államkincstárnak.
Vágólapra másolva!

Az iratok mindenfajta mellékletekkel és a feljelentéssel a múlt hét végén érkeztek meg Fővárosi Főügyészségtől ? közölte Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. Közölte azt is, hogy az ügyben a BRFK gazdaságvédelmi osztály nyomoz. A rendőrség az iratokat a következő hetekben könyvszakértőkkel vizsgáltatja át.

A KGI azóta leváltott megbízott vezetője november 2-án sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy több, korábbi vezető ellen 500 millió forintos sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett. Mujzer János akkor elmondta: szerinte az államkincstárnak az 500 milliós veszteséget okozó ténykedésen kívül további egymilliárd forint felesleges pénzkiadást jelentene a KGI székházaként szolgáló egykori püspöki palota 10 évre megkötött évenkénti 70 millió forintos bérleti díja és a 30 millió forintos évenkénti üzemeltetési összeg. Megemlítette az 500 millió forint értékű áfacsalás gyanúját is, de mint mondta, ez egy másik ügy, erről külön kellene beszélni.

A Pepó Pál minisztersége idején működő KGI-vezetés az 500 millió forintos számlát többek között indokolatlan luxusvásárlásokkal, szükségtelen megbízásokkal, lakomákkal, pazarló pénzköltéssel hozta össze - ismertette november elején Mujzer János.

(MTI)

Korábban:

(2000.11.09.)