Nem nyomoznak Josip Tot ellen <br/>

Vágólapra másolva!
A parlament mai ülésén kiderült, lezárták a nyomozást Josip Tot ügyében. A rendőrség szerint bizonyítható, hogy semmi köze a Fidesz közeli vállalkozók cégeinek eladásához. A több száz milliós adótartozás felelősét ezentúl nem keresi senki.
Vágólapra másolva!

Josip Tot és Kaya Ibrahim neve akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy összesen tizenhat, tulajdonosaik miatt Fidesz közelinek tartott vállalkozász adtak el a két külföldi férfi nevére. A cégeknek eladásuk napján több százmillió forint tartozásuk volt, nagyrészt az állam felé.

A rendőrség információink szerint csak közokirat-hamisítás miatt indított nyomozást. Mivel nem tudták megállapítani, ki követte el az okirat-hamisítást, a nyomozást megszüntették.

A parlamentben a belügyi államtitkár nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem nyomoznak adócsalás ügyében. A cégek több száz millió forintos tartozása ügyében információink szerint az adóhatóság sem indított nyomozást. A vállalkozások többségét Simicska Lajos korábbi APEH-elnök alapította, eladásukat pedig Simicska Lajos üzlettársa, Schlett Csaba intézte.

(RTL KLUB)

Korábban:

(2000. szeptember 19.)