Fővárosi fideszes szavazatok is támogathatják az MSZP-s előterjesztést<br/>

Vágólapra másolva!
Együtt szavazna a Fidesz az MSZP-vel a fővárosi közgyűlésben a tömegközlekedés megmentése érdekében. A szocialisták milliárdokat kérnek az ágazat számára a jövő évi költségvetésben, ám a tegnap elkészült városházi koncepcióban nyoma sincs a követelésüknek.
Vágólapra másolva!

Több milliárd forintot követelnek a szocialisták a főváros jövő évi költségvetésében a tömegközlekedés válságának enyhítésére és a közutak állapotának javítására. Vajda Pál főpolgármester-helyettes szerint van pénz a csőd elkerülésére, hiszen 100 milliárd forint felé közelít a főváros felhalmozott tartalékkerete. Olyan beruházásokra félretett pénzek ezek, amelyet évek óta nem tudnak elkezdeni. Vajda Pál megjegyezte: "egyetlen normális közgazdász se mondja, hogy az önkormányzatnak felhalmozásra kell törekednie, miközben a közlekedés válságban van."

A BKV idei hiánya meghaladja a 10 milliárd forintot, 319 darab ötvenéves villamos közlekedik, amelyek öt éven belül leállnak. A főváros most 8,2 milliárd forintból 76 használt villamost vásárolhatna, ám ez sem szerepel az önkormányzat 2001-es költségvetési koncepciójában. Évente 120 autóbuszt kellene lecserélni, tavaly mindössze 55-öt vásároltak, idén egyet sem. A metrókocsik 3 millió kilométert futottak, felújításra várnak, akárcsak a 2-es metró pályája. A BKV-nak jövőre mintegy 4 milliárd forintot kellene visszafizetnie egy 33 milliárdos kölcsönből. Az MSZP 2,6 milliárd forinttal emelné az útfelújításra fordítható keretet. Mindösszesen pedig 12 milliárd forint többletforrást igényelne a budapesti közlekedési ágazat.

Az egészségügyre évente további 1 milliárd forintot csoportosítanának át a szocialisták. Ahhoz, hogy a budapesti kórházak megfeleljenek a minimális törvényi feltételeknek, 7,7 milliárd forintra volna szükség. Ám a jövő évi költségvetési koncepció csak 300 millió forintot javasol erre a célra. Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője közölte, a költségvetés terve korántsem a végső változat. Az egészségügyben tapasztalható hiányosságokat a kormány gazdaságpolitikája idézte elő. A pénzügyi tartalékok átcsoportosításáról pedig egyeztetni kell a városvezetésnek.

Az SZDSZ nem zárkózna el attól, hogy egyes elhúzódó beruházások pénzeit más fejlesztésekre csoportosítsák át. A BKV megmentését is támogathatónak tartja az SZDSZ frakcióvezetője. A Fidesz fővárosi frakciója egyetért az MSZP-vel a tömegközlekedés megmentésében, s ha kell akár együtt is szavaznának a szocialistákkal – közölte Tirts Tamás frakcióvezető. Támogatják Vajda Pál javaslatát a hannoveri villamosok vásárlásáról, s reményüket fejezték ki, hogy az SZDSZ nem akadályozza meg a dolgot.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 1.)