A Kerepesi úton kapna helyet a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ - értesült a Magyar Hírlap. Az objektum különleges őrzéséről egyelőre nem született döntés.

A Belügyminisztérium illetékese elmondta, hogy az új hivatal a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti bázisán kapna helyet. Az épület korábban lakóházként funkcionált, ám az ott élők az elmúlt hónapokban kiköltöztek, így megkezdődhet az irodák kialakítása. Az objektum különleges őrzéséről egyelőre még nem döntöttek, ám miután az épület egy rendőrségi bázis területén található, valószínűleg elegendő lesz a már létező rendőrségi védelem.

A maffiaellenes központ munkatársainak több mint a fele a rendőrségtől kerül majd át. A 43 fős csapat többségét főként nyelveket beszélő, a számítástechnikában is jártas szakemberek teszik ki. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága négy szakembert küldhet az új hivatalba - vélhetőleg bűnügyi felderítői területről. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága a tervek szerint egy emberrel képviselteti magát a szervezetben. A szakértők úgy vélik, a brit mintára kialakított központ a külföldi példákhoz hasonlóan sikeresen működhet, ha megfelelő számítógépes hálózatot, biztonságos adatbázist tudnak kiépíteni. Nyomozati jogköre nem lesz a hivatalnak, ám dönthetnek majd arról, hogy az egyes ügyek felderítését melyik intézmény végezze.

Gaál Zoltán, Varga Dóra

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000.09.08.)