Az FKGP frakciója szerint Pallagnak rendeznie kellene viszonyát a belügyminiszterrel <br/>

Vágólapra másolva!
Koalíció javát szolgálná, ha Pallag rendezné viszonyát Pintér belügyminiszterrel - mondta Bánk Attila a kisgazdapárt parlamenti frakciójának vezetője. Korábban Pallag egy olajtanú vallomását idézve összefüggésbe hozta Pintért az olajmaffiával. A jelenlegi belügyminiszter által emiatt indított személyiségi jogi perben a bíróság elmarasztalta Pallagot.
Vágólapra másolva!

A kisgazda frakcióvezetés szerint Pallag Lászlónak rendeznie kellene viszonyát Pintér Sándor belügyminiszterrel. Erről Bánk Attila, az FKGP képviselőcsoportjának vezetője beszélt a frakció ülése után hétfőn Budapesten.

- Miután lezárult az olajbizottság munkája, célszerű lenne tisztázni a közöttük lévő kapcsolatot, ami a koalíció javára is válhat - jelentette ki Bánk Attila.

Pallag László, aki a parlament olajügyeket vizsgáló bizottságát vezette, egy tanúvallomásra hivatkozva összefüggésbe hozta Pintér Sándor nevét az olajügyekkel. A belügyminiszter, korábbi országos rendőrfőkapitány feljelentése alapján a bíróság elmarasztalta a kisgazda politikust.

Bánk Attila beszámolt arról is, hogy felhívták Pallag László figyelmét arra: noha a frakcióvezetés tisztában van a volt bizottsági elnök "kettős helyzetével", ez nem jelenti azt, hogy együtt szavazhat az ellenzékkel.

A képviselőcsoport vezetője erről annak kapcsán beszélt, hogy az olajbizottság munkájáról készült jelentéstervezetet az SZDSZ-es és MSZP-s képviselőkkel közösen szavazva fogadta el a testület az MDF-es és fideszes tagok ellenében.

Pallag László az MTI-nek elmondta: nem együtt szavazásról volt szó, hanem arról, hogy csak így volt mód az olajbizottság egyéves munkáját lezáró összegzés elfogadására.

(MTI)

Korábban:

(2000.12.01.)