Az olajbizottság fideszes és MDF-es tagjai szerint jelentésük hiányos<br/>

Vágólapra másolva!
Torzónak minősítik a parlament olajügyeket vizsgáló bizottsága által az Országgyűlés számára készített jelentést a testület fideszes és MDF-es tagjai. A két frakció közös hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a képviselők elmondták: véleményük szerint a jelentés több kérdést hagy megválaszolatlanul, mint amennyit megválaszol.
Vágólapra másolva!

Fazekas Sándor (Fidesz) szerint a dokumentumért Pallag Lászlót, a bizottság kisgazda elnökét is felelősség terheli, aki a szocialista és a szabad demokrata képviselőkkel együtt megszavazta a jelentés elfogadását. A kormánypárti honatya szerint az is elvárható, hogy Pallag László kérjen bocsánatot azoktól, akiket hírbe hozott.

Balogh László (MDF) reményét fejezte ki, hogy Pallag László csak a saját nevében és nem az egész kisgazda frakció véleményét kifejezve szavazott a jelentés elfogadása mellett.

A vizsgálóbizottsági jelentéshez nem lehet módosító javaslatot beterjeszteni, ezért az MDF és a Fidesz csak a jelentéshez csatolt országgyűlési határozati javaslathoz nyújt majd be indítványokat. A két párt képviselői sajnálatosnak tarják, hogy az olajbizottság módosító indítványok közbeiktatása nélkül fogadta el a jelentést, amely azon kívül, hogy kevés konkrétumot tartalmaz, tele van értelmezési és helyesírási hibákkal. Balogh László kitért arra is, hogy a jelentésnek jóformán egyetlen negatív kitétele van, és az is Polt Péter legfőbb ügyészre vonatkozik, aki nem volt hajlandó törvénytelen eszközökkel létrehozni egy adatbázist.

(MTI)