Jogerősen 10 évre ítélték Farkas Helga elrablóját<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság kedden jogerősen elítélte Csapó Józsefet Farkas Helga elrablása, valamint zsarolás, pénzintézeti rablás és más bűncselekmények miatt. Ugyanakkor felmentette a saját bűntársának meggyilkolása miatt emelt vád alól, ezért az első fokon kiszabott 22 éves szabadságvesztést 10 évre enyhítette.
Vágólapra másolva!

Az ítélet szóbeli indokolása szerint a Csapó bűntársának, Juhász Benedeknek 1995-ben történt meggyilkolásával kapcsolatban a hatóságok rendelkezésére álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan szigorú, zárt logikai láncolatot, amely kizárná, hogy a vádlotton kívül bárki más elkövethette az emberölést. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az emberölés vonatkozásában megváltoztatta az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság bűnösséget kimondó ítéletét, és felmentette Csapót, egyebekben viszont helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A másodfokú bíróság tehát bizonyítottnak találta, hogy Csapó József részt vett a jómódú szegedi család 18 éves leányának, Farkas Helgának 1991-ben történt elrablásában, az apa elleni zsarolási kísérletben, továbbá egy pénzintézeti rablásban és lőfegyverrel való visszaélésben.

A jelenleg más bűncselekmények miatt jogerősen kiszabott hétéves fegyházbüntetését töltő Csapó József az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta, Farkas Helga sorsáról pedig a hatóságok mindmáig nem tudnak semmi bizonyosat.

(MTI)