A rendőrök elfogták a lövöldözéssel véget érő verekedés szervezőjét <br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség elfogta és őrizetbe vette csütörtökön azt a többszörösen büntetett előéletű 25 éves férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő szervezte és irányította november 15-én a Kerepesi úton lévő benzinkútnál azt a verekedést, amely lövöldözéssel zárult - tájékoztatott közleményében a BRFK sajtóosztálya pénteken.
Vágólapra másolva!

A lövöldözésbe torkolló csoportos verekedés során egy személy életveszélyes, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A Kerepesi úti töltőállomásnál történt esetnél két csoport csapott össze egymással. A verekedők lő- és szúrófegyvereket használtak.

Doszpot Péter, a BRFK életvédelmi alosztályának vezetője korábban az üggyel kapcsolatban elmondta: a nyomozás során összegyűjtött adatok szerint a két tábor egy-egy tagja november 15-én délelőtt összeverekedett. Feltételezésük szerint az összecsapás hátterében szerelmi háromszög állhat.

A délelőtti eset után a két társaság a konfliktus rendezése érdekében estére találkozót beszélt meg a benzinkútnál. A vitát nem sikerült tárgyalással rendezni, verekedés tört ki, majd több lövés is eldördült.

A közlemény szerint a gyanúsítottat, a budapesti illetőségű L. Barnát - akit országosan köröztek - az elfogás után őrizetbe vették. A rendőrség továbbra is folytatja az eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik a töltőállomásnál megtámadtak egy 32 éves férfit, aki a támadás következtében két szúrt és egy lőtt sérülést szenvedett.

(MTI)