Itthon vagy Strasbourgban perli be a kormányt a szakszervezet<br/>

Vágólapra másolva!
Várhatóan ismét beperli a kormányt a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete. Jövő héten döntenek arról is, hogy a strasbourgi vagy magyar bírósághoz fordulnak majd. Az ok: a kabinet ismét nem véleményeztette a szakszervezetekkel a költségvetési törvénytervezetet. A szakszervezet elnöke úgy véli, a legfőbb ügyész is mulasztásos törvénysértést követett el az ügyben. A Legfőbb Ügyészség szerint viszont Polt Péternek nincs joga arra, hogy felszólítsa a kormányt az érdekegyeztető tárgyalások folytatására, s nem kérheti a törvényjavaslat vitájának felfüggesztését sem.
Vágólapra másolva!

Jövő pénteken dönt a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöksége arról, beperli-e újra a kormányt, amiért érdekegyeztetés nélkül nyújtotta be a 2001-2002-es költségvetési törvény tervezetét az Országgyűlésnek. Vadász János, a szakszervezet elnöke azt is elmondta, arról is határoznak majd, hogy a strasbourgi vagy magyar bírósághoz forduljanak-e majd.

A szakszervezet egyszer már - az idén októberben - jogerősen pert nyert a kormányt képviselő Gazdasági Minisztérium ellen. A Fővárosi Bíróság ítéletében ugyanis kimondta, hogy a kabinet mulasztásos törvénysértést követett el, miután nem véleményeztette a 2000. évi költségvetési törvénytervezetet az érintett szakszervezetekkel. A másodfokú ítélet szerint az is törvénysértő, hogy a kabinet tavaly nem hívta össze a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsát.

Vadász az ítélet után levélben kérte a legfőbb ügyészt, Polt Pétert, hogy javasolja az országgyűlésnek a 2001-2002-es költségvetési törvényjavaslat hatályon kívül helyezését.

- A legfőbb ügyész törvényes felhatalmazás hiányában sem a törvényjavaslat vitájának felfüggesztését, sem az általános vita időtartamának meghosszabbítását nem kérheti az Országgyűléstől - áll egyebek mellett a válaszlevélben, melyet Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese írt alá. Vadász a napokban küldte el második levelét a legfőbb ügyésznek, jelezve, a választ nem fogadják el, továbbra is fenntartják álláspontjukat. Szerintük a költségvetési törvényjavaslat az emberi, a munkavállalói jogok csorbítására alkalmas rendelkezéseket tartalmaz.

Vadász János úgy véli, Polt Péter mulasztásos törvénysértést követett el, mivel jogában állt, kötelezettsége lett volna, mégsem javasolta az Országgyűlésnek, hogy helyezze hatályon kívül a kétéves költségvetési törvény tervezetét az érdekegyeztetés elmaradása miatt.

Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség sajtó- és tájékoztatási osztályának vezetője leszögezte, Polt Péter nem követett el mulasztásos törvénysértést. Hozzátette: a kormány és a legfőbb ügyész, valamint az ügyészség alkotmányban és a törvényekben szabályozott kapcsolata miatt Poltnak nincs jogi lehetősége arra, hogy felszólítsa a kormányt érdekegyeztető tárgyalások folytatására.

(Népszava)

Ajánló: