Vágólapra másolva!
A Magyar Demokrata Fórum megyei választmányai támogatják, hogy ismét Dávid Ibolyát válassza pártelnökké az MDF Országos Gyűlése január 27-én Gödöllőn. A választmány és a megyei elnökök elvárják, hogy a kormánypártok valamennyi politikusa, a koalíció feddhetetlenségének bizonyítására önként és mielőbb hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozata titkos részét is.
Vágólapra másolva!

Székelyhidi Ágoston, az Országos Választmány elnöke az MDF megyei elnökeinek és Országos Választmánya elnökségének szombati budapesti együttes ülését követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez a folytonosság az MDF, a koalíció és az ország stabilitását szolgálja a kormányprogram megvalósítása keretében.

Székelyhidi szerint a választmány és a megyei elnökök elvárják, hogy a kormánypártok valamennyi politikusa, a koalíció feddhetetlenségének bizonyítására önként és mielőbb hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozata titkos részét is. "Nincs kivétel - mondta Székelyhidi arra a kérdésre válaszolva, hogy Torgyán Józsefre, a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnökére is vonatkozik-e ez az elvárás. Hozzátette: az ülés részvevői örömmel vették, hogy az MDF politikusai elsők között hozták nyilvánosságra vagyonnyilatkozatuk zárt részét.

Beszámolója szerint az érintett három helyi szervezet elnökéből álló választókerületi fórum állást foglalt arról, hogy az MDF a dabasi időközi országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjét támogassa. A választmányi elnök jelezte, hogy ez ügyben még az illetékes megyei választmánynak és a január 6-án összeülő új összetételű országos választmánynak is állást kell foglalnia.

Boross Péter, volt kormányfő, az MDF elnökségének tagja közölte: az MDF a Magyar Szocialista Párttal és a Szabad Demokraták Szövetségével semmiféle politikai együttműködést nem tud elképzelni. "Rossz néven vesszük, hogy Demszky Gábor, az SZDSZ elnöke az MDF-et is felsorolja azok között, akikkel irreális miniszterelnöki ambíciói előkészítése során kapcsolatot kíván teremteni" - mondta Boross. Szerinte az MDF alapelvei annyira mások, hogy nem léphet semmilyen kapcsolatba, nemhogy koalícióra az SZDSZ-szel.

Azzal az újságírói felvetéssel kapcsolatban, hogy Torgyán József egy nyilatkozatában nem zárta ki a kisgazdák és az MDF választási együttműködésének lehetőségét, Boross elmondta: "kizárni semmit nem lehet, az MDF gondolatvilágában azonban a választási együttműködés eddig nem jelent meg, más a koalíció és más a választási együttműködés". Hozzátette: ugyanakkor alaposan meg kell fontolni, hogy milyen válasz szülessen az MDF részéről erre a felvetésre.

Boross jelezte: Dávid Ibolya pártelnök teljes felhatalmazást kapott a Fidesszel való választási együttműködéssel kapcsolatos tárgyalások folytatására, és várhatóan december végén, január elején a megállapodás "áttekinthető formába kerül". Elhangzott ugyanakkor, hogy az MDF Országos Választmányának is szentesítenie kell majd ezt a dokumentumot.

(MTI)

Ajánló: