Fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével gyanúsítják Boros Lászlót. A parlament önkormányzati bizottságának volt titkára előzetes letartóztatásban van. A szintén őrizetbe vett Woletz Anikót, aki korábban Bernáth Varga Balázs kisgazda- főtitkár közvetlen munkatársa volt a párt Belgrád rakparti székházában, vallomása után szabadon engedték. A Rendőrtiszti Főiskola volt igazgatója is a gyanúsítottak között szerepel egy román és egy egyiptomi állampolgár társaságában.

Boros László gyanúsítás ellen benyújtott panaszát elutasította a Fővárosi Főügyészség. Védője Somos Zoltán a Magyar Hírlap érdeklődésére elmondta: rövidesen egy újabb beadványt nyújt be, ezúttal az előzetes letartóztatásba vétel ellen emel kifogást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Védence szerepéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de azt leszögezte, hogy Boros László gyanúsítotti kihallgatása során nem tett vallomást, illetve tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Somos Zoltán nem cáfolta a Magyar Hírlap információit, miszerint az ügy másik gyanúsítottja - a Borossal együtt őrizetbe vett, majd utóbb szabadlábra helyezett Woletz Anikó - teljes körű feltáró vallomást tett. Hivatalos rendőrségi források megerősítették, hogy a múlt pénteken eljárás alá vont öt személy között van B. Illés nyugalmazott rendőrezredes, a Rendőrtiszti Főiskola egykori főigazgatója, aki jelenleg egy ügyvédi iroda alkalmazottja. A volt rendőr vezetőt vesztegetés alapos gyanúja miatt hallgatták ki.

A magyar állampolgárok mellett a rendőrség két külföldit - egy román, valamint egy egyiptomi állampolgárt - gyanúsít azzal, hogy fizettek a bizonyítványokért - közölte Garamvölgyi László. A Magyar Hírlap úgy tudja, a képviselői irodaházon kívül még legalább hat helyszínen, egyebek között a gyanúsítottak lakásán jelentek meg egy időben a nyomozók, és több száz oldalnyi iratot vittek magukkal. A kiértékelést követően további személyek gyanúsítotti kihallgatása várható.

A Pest megyei közigazgatási hivatalvezető, Petrik János határozottan cáfolta, hogy érintettek lennének a hamisítási ügyben. Szerinte a rendőrség igen könnyen megtalálhatná azokat, akik csalárd módon jutottak állampolgársági vizsgabizonyítványhoz. Ehhez elég begyűjteni a közigazgatási hivatalokból a vizsgázók névsorát.

A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalában megerősítették, hogy eddig nem volt az eljárás része, hogy megküldjék a közigazgatási hivataloknak a náluk vizsgázók névsorát. Petrik János elmondta, hogy a Pest megyei közigazgatási hivatalban az állampolgári vizsgát igazoló oklevelet minden esetben hárman írták alá. Grespik László, a fővárosi hivatal vezetője nem kívánt arról nyilatkozni, hogy a hivatalában folyik-e vizsgálat, csupán annyit mondott: minden erejével támogatja az ORFK munkáját, beleértve ebbe a személyesen nyújtott segítségét is.

(Magyar Hirlap)