Vágólapra másolva!
Kábítószer-kereső kutyákkal kutatja át Szeged összes középiskoláját a rendőrség - értesült a Magyar Hírlap. A városi rendőrkapitány szerint szigorúan bűnmegelőzési programról van szó, a gyerekeket nem, csak a tantermeket vizsgálják át. Jogvédők viszont úgy vélik: a hatóságoknak - ha nem áll fenn a bűncselekmény alapos gyanúja - nincs jogalapjuk ilyen jellegű akcióra.
Vágólapra másolva!

Az iskolaigazgatókkal kötött megállapodás alapján november óta mintegy 13-14 szegedi középiskolát kutattak át rendőrök, ám drogot eddig sehol nem találtak - tudta meg a Magyar Hírlap Balogh Zoltán alezredestől, a szegedi rendőrkapitányság vezetőjétől. Az iskolák tantermeit délután vizsgálják át kábítószer-kereső kutyákkal, amikor a diákok többsége már hazament. Másnap beszámolnak az eredményekről a gyerekeknek, és tájékoztatják őket arról is, milyen büntetések szabhatóak ki már a kábítószer fogyasztásáért is.

Balogh Zoltán szerint a gyerekek többségében még nem tudatosultak drogozás büntetőjogi következményei, inkább csak afféle diákcsínynek tartják egy marihuánás cigaretta elszívását. A rendőrkapitány hangsúlyozta, szigorúan bűnmegelőzési tevékenységről van szó, nem razziáról. A diákokat egyenként nem kutatják át, és nem kell számot adniuk arról, hogy ismeretségi körükben ki fogyaszt kábítószert. Miután a rendőrség személyesen is megjelenik az iskolákban, a gyerekek tudni fogják, hová forduljanak esetleges problémáikkal - vélte Balogh Zoltán. Hozzátette, egy információ alapján már sikerült leleplezniük egy drogkereskedő bandát.

Eddig Szeged középiskoláinak több mint felét átkutatták már, s a tervek szerint még idén sorra kerül az összes középfokú tanintézmény. A rendőrség jövőre is folytatja az akciót, de csak szúrópróbaszerűen.

''A rendőrségnek nincs jogalapja arra, hogy kábítószer-kereső kutyákkal vonuljon ki az iskolákba, ha csak nem áll fenn bűncselekmény alapos gyanúja'' – közölte Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője. Szerinte az is elfogadhatatlan, hogy a rendőrség másnap elrettentés céljából felvázolja a diákoknak a kiszabható büntetéseket. ''A gyerekek megfélemlítése után már nem lehet hatékony a drogprevenció, a diákok nem lesznek őszinték, a rendőrség beavatkozása pedig ellentétes a nemzeti kábítószer-ellenes stratégiában foglaltakkal'' - tette hozzá.

Juhász Gábor szocialista politikus elképesztőnek tartja, hogy a rendőrség megelőzés címszóval átkutathatja a középiskolákat. A képviselő szerint ez távolságtartásra ösztönzi a diákokat, akik később is bizalmatlanok lesznek a rendőrökkel szemben.

''A drogprevenció a megelőzést elsősorban a gyerekekhez közel álló személyekre, így a tanárokra vagy a kortárs segítőkre bízza'' - fogalmazott Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkára. Szerinte a programban részt vehet a rendőrség is, ám a bűnmegelőzést meg kell különböztetni a bűnüldözéstől. Mint mondta: nem híve az elrettentésnek, ám a kábítószerrel való visszaélés jogi következményeinek ismertetése is része a prevenciónak.

Horn Gábor (SZDSZ), az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja szerint a drogmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat a pedagógusoknak kellene megoldaniuk, nem a rendőri szerveknek. Egy olyan tanárral szemben, aki beengedi a rendőröket az iskolába, elveszítheti bizalmát a diák.

''Amennyiben az iskolaigazgatóval történt előzetes egyeztetés alapján zajlik a rendőrségi akció, és nem egy konkrét diákra irányul, akkor jogszerű'' – mondta a lapnak Kolláth György alkotmányjogász. Ugyanakkor garantálni kell azzal a diákkal szemben a nyomozati feltételek betartását, akit esetleg egy ilyen ellenőrzés nyomán szűrnek ki.

Varga Dóra

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000.09.05.)