Nem alakult meg a Torgyánék összeférhetetlenségét vizsgáló bizottság <br/>

Vágólapra másolva!
Nem jött létre a Torgyán József kisgazda pártelnök és felesége összeférhetetlenségét vizsgáló parlamenti albizottság. A mentelmi bizottság azért nem hozta létre a vizsgálóbizottságot, mert a házszabály, és a jogállástörvény több ponton ellentmond egymásnak azzal kapcsolatban, hogy a vizsgálóbizottságnak milyen jogai lesznek a Torgyán-vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásban.
Vágólapra másolva!

A mentelmi bizottság tagjai 8:4 arányú szavazattal úgy döntöttek, hogy az alkotmányügyi és az ügyrendi bizottság állásfoglalását kérik, mert a házszabály, illetve a képviselők jogállásáról szóló törvény e kérdésben több ponton ellentmond egymásnak. A bizottság hat pontban foglalta össze, hogy milyen kérdésekben fordul az illetékes bizottságokhoz. Az alkotmányügyi bizottság véleményét egy kérdésben kérik ki, abban, hogy a vizsgálóbizottság megnézheti-e majd az érintett képviselő - jelen esetben Torgyán József és felesége - zárt vagyonnyilatkozatát.

A másik öt pontban az ügyrendi bizottsághoz fordulnak. Ezek a következők: összeférhetetlenségi vagy külön eljárásnak minősül-e a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás, a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásban a mentelmi bizottságnak létre kell-e hoznia a háromtagú vizsgáló bizottságot, elválasztható-e egymástól az összeférhetetlenségi, és a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás, ha létrejön a bizottság, valóban meghallgathatnak-e bárkit, és végül, hogy szabályos volt-e a mentelmi bizottság elnökének eljárása az összeférhetetlenségi eljárásmegindításának elrendelésére.

Dornbach Alajos, Isépy Tamás és Géczi József Alajos

Isépy Tamás, a mentelmi bizottság elnöke elmondta: azért fordulnak inkább most ezekkel a kérdésekkel a két bizottsághoz, mert ez az első eset, hogy képviselő ellen a vagyonnyilatkozata miatt indul eljárás, tehát ez az ügy precedens értékű lesz. Amint a két bizottság állást foglal, a mentelmi bizottság azonnal összeül.

Dornbach Alajos a mentelmi bizottság SZDSZ-es alelnöke ugyanakkor közölte: szerinte a vizsgálóbizottságot most kellett volna megalakítani, és a képviselők jogállásáról szóló törvényt kellett volna figyelembe venniük, mert az egy kétharmados törvény, míg a házszabály "csak" országgyűlési határozat.

Az SZDSZ kilenc képviselője novemberben kezdeményezett összeférhetetlenségi eljárást Torgyán József, majd felesége ellen az Országgyűlés elnökénél. A szabad demokraták azt kifogásolták, hogy "az FKGP elnöke és felesége nem tüntették fel képviselői vagyonnyilatkozatukban a tulajdonukat képező pénzeszközöket, nagy értékű ingóságaikat, vagyis mindazokat az anyagi eszközöket, amelyek lehetővé tették, hogy ez év márciusában megvásároljanak egy 50 millió forint értékű ingatlant, és azon egy több száz négyzetméteres ház építését kezdjék el".

[*****]