Polt Péter legfőbb ügyész szerint vádemeléssel zárulhatnak az olajtanú vallomása alapján kezdett viz

Vágólapra másolva!
Elkészült az ügyészség olajügyekben végzett tevékenységéről szóló részletes beszámoló, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész elküldött Áder Jánosnak, az Országgyűlés elnökének. A legfőbb ügyész szerint vádemeléssel zárulhatnak az olajtanú vallomása alapján, rendőrök és vámosok ellen indult ügyészségi vizsgálatok. Polt Péter elmondta, hogy februárban kiderül az is, kiket terhel a felelősség a Postabank milliárdos veszteségei miatt.
Vágólapra másolva!

Polt Péter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az "olajtanúként" elhíresült Nógrádi Zsolt vallomása, illetve a Békés megyei korrupciós ügyek kapcsán eredményes nyomozások zajlanak, sor került több rendőr és vámos meggyanúsítására, és valószínűsíthető, hogy ezek az eljárások a vádemelésig folytatódnak.

A Josip Tot-ügyről szólva Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese megjegyezte, hogy a vizsgálatok eddigi adatai szerint fogalmilag kizárt az adócsalás, illetve csődbűntett azokban az esetekben is, amelyekben hitelekkel, köztartozásokkal terhelt cégeket adott el Schlecht Csaba a horvát férfi útlevelével visszaélő ismeretlen személynek.

- A Postabank vagyonvesztésével kapcsolatos büntetőeljárásban az ügyészség a közelmúltban részletes utasításokkal látta el a nyomozó hatóságokat, és ez alapján várhatóan februárig tisztázódnak a felelősségi pozíciók - mondta Polt Péter.

Tájékoztatása szerint a vesztegetéssel gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő ügyében gőzerővel folyik a nyomozás, és nagyon sok bizonyíték gyűlt össze.

A legfőbb ügyész utasítására ejtették a Postabank VIP-listájának nyilvánosságra hozatala kapcsán a Világgazdaság című napilap főszerkesztője és egyik újságírója ellen banktitok megsértése miatt emelt vádat. Polt Péter tájékoztatása szerint több szakmai értekezlet nyomán az ügyészségen arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a bűncselekményt újságíró nem követheti el, csak akit a hitelintézeti örvény a banktitok megtartására kötelez.

Polt Péter tájékoztatása szerint a vesztegetéssel gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő ügyében gőzerővel folyik a nyomozás és nagyon sok bizonyíték gyűlt össze.

- Ugyanakkor Molnár László kisgazda országgyűlési képviselő esetében, aki ellen sajtóhírek szerint szintén vesztegetés miatt fontolgatja a vádhatóság nyomozás megindítását, nemcsak a legfőbb ügyész aláírása hiányzik a mentelmi jog felfüggesztését kezdeményező iratról - mondta Polt Péter. Hozzátette: jelenleg nincs szó arról, hogy más képviselők ellen is el kívánna járni az ügyészség.

Újságírói kérdésre válaszolva Polt Péter elmondta, hogy az ügyészségnek semmiféle olyan adat nincs a birtokában, amely alátámasztaná azokat az Amnesty International által külföldi lapokban közzétett információkat, melyek szerint magyar rendőrök roma gyerekeket bántalmaznak.

Polt Péter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Gazdasági Minisztériummal kapcsolatosan a Legfőbb Ügyészséghez érkezett beadvány nyomán megállapították: a tárcánál a jutalmazások és
átszervezések, leépítések során törvénysértés nem történt. Egyes főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi, illetve osztályvezetői kinevezések során azonban jogsértő módon közigazgatási szakvizsgával nem rendelkező személyeket bíztak meg, ezért a legfőbb ügyész felhívással élt. A szabálytalanságokat idő közben már orvosolták a
minisztériumban.

Az ügyészség ez évi tevékenységét Polt Péter rendkívül eredményesnek nevezte, mind az ügyészségi nyomozások, mind a vádképviselet, a váderedményesség tekintetében.

(MTI)

Ajánló:

(2000.12.01.)