Kasza József a 2001. magyar<br/>

Vágólapra másolva!
Az [*****] szerint Kasza József szabadkai polgármester az év magyarja. A tavaly lezajlott 2000 magyar szavazás óta eltelt egy év így úgy gondoltuk, itt az ideje egy nevet hozzáírni a 2000 magyar listájához. Természetesen sokan szóba kerültek - döntésünk indokait alább részletesen kifejtjük. Sokan a szóba jöhető személyek közül már szerepeltek a 2000-es listán, őket természetesen nem vettük számításba, egyeseknél pedig úgy gondoltuk, még várnunk kell az értékeléssel.
Vágólapra másolva!

A választás során a már a 2000 magyar akció során kialakított definíció szerint jártunk el: olyan embert kerestünk, aki magyar állampolgár vagy magyar az anyanyelve. A választás szempontja az volt, hogy milyen mértékben és mennyire tartósan befolyásolta az illető tevékenysége a történelmet, a kultúrát, a tudományt vagy az élet bármely területét - akár pozitív, akár negatív értelemben.

Kasza József 1989 óta szabadkai polgármestere. Azért esett rá a választásunk, mert a vajdasági magyarok legismertebb vezetőjének munkája az idén érett be: az általa is erősített jugoszláv demokratikus ellenzék megdöntötte Milosevics uralmát és átvette az ország irányítását. Kaszának - más vajdaásgi magyar vezetők mellett - kiemelkedő szerepe van abban, hogy évek óta teljesen egyértelmű volt, hogy a vajdasági magyarok demokratkus Jugoszláviát szeretnének. Kasza a forradalom napjaiban is ott komoly szerepet játszott abban, hogy Szabadkán komolyabb feszültség nélkül ment végbe a váltás. Kostunicával már elnökké választása másnapján találkozott, a VMSZ pedig a demokratkikus ellenzékkel szövetségben indult a választásokon és került be a parlamentbe.
Emlékezetesek Kasza szereplései a NATO-bombázás alatt is, amikor a vajdasági magyarként talán a legszerencsétlenebb szerepben találta magát: a Magyarország által is támogatott, Milosevic ellen fellépő NATO vajdasági magyar területeket is bombázott. Kasza akkor a magyar kormányhoz írt levelében úgy fogalmazott:
"Szabadka nem ezt a sorsot érdemelte, mert az a többnemzetíségű, többfelekezetű és többkultúrájú város olyan közösség, amely az évszázados együttélés során kiépített türelem igen magas szintjével dicsekedhet. Szabadka a demokratikus átalakulás támpontja az országban, s mindig a béke mellett szállt síkra. Éppen ezért semmiképpen sem szolgált rá arra és nem érdemelte meg a sorsot, amely 1999. április 15-ről 16-ra virradó éjjel, a NATO légierejének támadása során érte, amit senki semmivel sem igazolhat."
Az 55 éves Kasza teljesítményének értékeléséhez hozzátartozik, hogy mindezt saját országában kisebbségiként vitte végbe.

Kasza Józsefen kívül termpészetesen sokan szóba kerültek meg. Kézenfekvőnek tűnhet hogy a 2000-ben távozott illetve megválasztott köztársasági elnök kapja a címet, ám Göncz Árpád azonban már szerepelt a 2000 magyar listáján is (csakúgy mint Orbán Viktor, Demszky Gábor, Surány György, vagy az idén olimpiai bajnoki címet szerzett Kolonics György, akik így szintén nem lehettek jelöltek), Mádl Ferenc esetében pedig úgy gondoltuk, hogy öt hónap az államfői székben nem elegendő tevékenysége megítéléshez és remélhetőleg lesz még alkalom, hogy a következő évek valamelyikében ő nyerje e címet.

Sokan vannak, akik Kaszánál sokkal inkább reflektorfényben voltak az idén. Pallag László az olajbizottság elnöke ilyen, tevékenysége nem is jelentőség nélküli, ám kétségeink vannak afelől, hogy néhány év múlva is érdemes lesz-e emlékezni az olajbizottságban történtekre. Szintén sokat szerepelt - az év második felében elsősorban az internettel kapcsolatban - Körmendy-Ékes Judit, ám úgy véltük, hogy néhány nyilatkozat nem elegendő e címhez, várjuk ki mi valósul meg a tervekből.
A bűnüldözés terén Polt Péter legfőbb ügyész és egyik beosztottja, a Székely Zoltánt tetten érő Turi András esetében is ez volt a szempont: lássuk meg, hogy lesz-e folytatása a korrupció elleni hatásosabb fellépésnek.

Katona Kálmán, aki májusig közlekedési miniszter volt, az árvíz idején tanúsított magatartásával vívhatta volna ki a címet, Szenes Gábor pedig mint az első tőzsdei internetes cég, az Econet agytrösztje, de mindkettejüknek van még idejük életművet építeni. Krasznai József roma vezető, aki népének néhány csoportját a külföldre vezette szintén befolyásolhatja a történelmet, de jelenleg ezt még nincs módunk megítélni. Itt kell megemlíteni Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant is: ha a már majdnem elkészült anti-diszkriminációs törvényjavaslatából valóság lesz, akkor joggal pályázhat az év magyarja címre.

Végül két nagyon fontos lépés a természettudományok világából: ha minden jól megy, jövőre nagy verseny lehet Hídvégi Máté és Hadlaczky Gyula között. Hídvégi Szent-Györgyi Albert tanítványaként az Avemar nevű, daganetellenes immunrendszer-erősítő, fermentált búzacsírából készült készítményen dolgozik már egy ideje, és az eddigi klinikai vizsgálatok biztatóak. Az ilyen esetekben azonban nagyon óvatosnak kell lenni: ha a további klinikai vizsgálatok is alátámasztják a szer hatásos voltát, akkor senki nem veheti el Hídvégitől az év magyarja címet a következő esztendők valamelyikében. A Hadlaczky Gyula vezette szegedi kutatócsoport pedig idén állította elő a mesterséges emberi kromoszómát: mint a természettudományos teljesítmányeknél általában, itt is időre van azonban szükség, hogy a felfedezés jelentőségét megítélhessük.

És végül a szórakoztatóipar legnagyobb idei sztárjáról néhány szó: bár Uhrin Benedek nyilvánvalóan nem egyszámos sztár, egyelőre nem bizonyított, hogy egy bár üstökösszerű, de nem hamar letűnő popkarrieről van szó. Az első gyűjteményes album megjelenése után majd meglátjuk.

az [*****] szerkesztősége