A honvédelmi tárca továbbra is állítja: nem leukémia okozta a magyar békefenntartó halálát<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség egészségügyi főcsoportfőnöke, Svéd László vezérőrnagy azt állítja: az elhunyt magyar békefenntartó halálát egy rágcsálók, rovarok által terjesztett lázbetegség okozta. A leukémiára utaló sejtek pedig szerinte csak azért lehettek a katona szervezetében, mert legyengült az immunrendszere. A Honvédelmi Minisztérium közleménye is azt állítja: semmilyen rendellenességet nem észleltek a rendszeres vizsgálatok során a katonáknál.
Vágólapra másolva!

"Valóban szerepelt a leukémia az Okucaniban szolgált, 1999-ben meghalt magyar katona diagnózisai között, azonban egészen biztos, hogy halálát nem ez a betegség okozta" - nyilatkozta hétfőn a Magyar Honvédség egészségügyi főcsoportfőnöke, Svéd László vezérőrnagy.

A külföldi híradások szerint a Boszniában és Koszovóban is bevetett, csökkentett sugárzású uránt tartalmazó lövedékek halállal végződő leukémiás megbetegedést okoztak mintegy féltucatnyi olasz katonánál. A hazai sajtó ugyanezzel hozta összefüggésbe a magyar főtörzsőrmester halálát. Svéd ugyanakkor azt mondta: Körmendi István halálát egy rágcsálók, rovarok által terjesztett lázbetegség okozta. "Annak, hogy a katona csontvelejében találtak leukémiára utaló sejteket, az lehetett az oka, hogy a fertőző lázbetegség legyengítette az immunrendszerét" - tette hozzá.

A vezérőrnagy közölte, hogy a már elkészült belga, spanyol, angol jelentésekből egyértelműen az derült ki: a katonáik körében talált megbetegedések nincsenek összefüggésben azzal, hogy a Balkánon teljesítettek szolgálatot. Hozzátette: "mindhárom jelentés egyértelműen tartalmazza, hogy egyetlen országban sem haladja meg a katonák leukémiás megbetegedési gyakorisága a polgári lakosság körében előforduló betegségszámot".

Svéd beszámolt arról, hogy jövő hétfőn a NATO orvosi tanácskozására utazik, ahol a többi között a Belgium, Spanyolország, Anglia, Hollandia és Portugália által e témában készített jelentéseket tanulmányozzák, és ajánlásokat is megfogalmaznak.

A Honvédelmi Minisztérium hétfői közleménye szerint a Balkánon 1996 óta szolgálatot teljesítő magyar katonák folyamatos és megszakítás nélküli egészségügyi ellenőrzés alatt állnak. Az egészségmegőrzés érdekében a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöksége a nemzetközi szervezetekkel - ENSZ, NATO - együttműködve folyamatosan különböző vizsgálatokat és szűréseket, valamint ellenőrzéseket folytat. A kiutazás előtt, majd a kint tartózkodás ideje alatt egészségügyi felderítőtevékenységet végeznek, és az adott területnek megfelelő védőoltásprogramot, illetve gyógyszeres maláriakezelést alkalmaznak. Ezeken kívül végrehajtják a szükséges folyamatos egészségnevelési, egészségügyi kiképzési programokat, valamint folyamatosan ellenőrzik a közegészségügyi és járványügyi helyzetet.

Az állomány egészségügyi alkalmasságának megállapítása érdekében - ugyancsak a kiutazás előtt - szakorvosi egészségügyi alkalmassági szűrővizsgálatokat, fizikai és pszichológiai alkalmasságvizsgálatokat végeznek. A szolgálatteljesítés ideje alatt folyamatos az orvos-egészségügyi felügyelet az alapellátástól a kórházi ellátásig.

Az 1996 óta eltelt időszakban az IFOR keretében 7854, az SFOR állományában 2066, míg a KFOR-egységekben szolgálatot teljesítőknél 3270 orvosi vizsgálatot végeztek.

A külszolgálati feladatok befejezése után a teljes személyi állománynál végrehajtják a kötelezően előírt, megismételt szakorvosi kivizsgálást, az úgynevezett visszaszűrést.

A Koszovóban tartózkodó személyi állományra vonatkozóan a szaktárca közleményében az áll, hogy novemberben a teljes személyi állomány szakorvosi szűrővizsgálaton esett át, melynek során az egészségügyi állapotra vonatkozóan semmilyen rendellenességet nem észleltek. A Koszovóból január 13-án visszatérő állomány körében a felvetődött problémák célirányos vizsgálata érdekében kiterjesztett szakorvosi szűrést hajtanak majd végre.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 8.)