Az MDF önállóan készül a választásokra <br/>

Vágólapra másolva!
Az MDF önállóan készül a választásokra, de elképzelhető, hogy ha a Fidesz kedvező ajánlatot tesz, akkor a választások előtt szövetségre lép a legnagyobb kormánypárttal - jelentette be vasárnap Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Az országos választmány tegnapi ülésén új elnököt választott Csáky András személyében. A demokrata fórum Pest megyei választmánya szerdán határoz arról, hogy melyik képviselőjelöltet javasolja támogatni a dabasi időközi választáson. Végső döntés szombaton várható.
Vágólapra másolva!

Az országos választmány vasárnapi ülését követően Dávid Ibolya pártelnök megerősítette: pártja önállóan készül a 2002-es választásokra, de nem zárják ki annak lehetőségét, hogy ha a Fidesz kedvező feltételekkel és jó választási programmal áll elő, akkor a választások előtt lépnek szövetségre. A pártok együttműködését nem a képviselői helyek, hanem a választási programok határozzák meg - jelentette ki Dávid Ibolya. - Az összes többi megoldás egyfajta időelőttiséget, arcnélküliséget jelent - vélekedett. Az MDF elnöke elmondta: a testületnek beszámolt az elmúlt időszak történéseiről, valamint a Fidesz és az MDF közötti választási tárgyalásokról, s az új összetételű országos választmány ellenszavazat nélkül fogadta el tájékoztatóját. Dávid Ibolya hangsúlyozta: bár kiszivárgott a Fidesz legutolsó ajánlata, továbbra sem kíván részleteket elárulni a sajtónak a két párt közti tárgyalások állásáról. Kövér László Fidesz-elnök levelében a korábbi húsz helyett már harminc közös képviselőjelölt indítását javasolja. A pluszként ajánlott körzetek - Komló, Tatabánya, Salgótarján - azonban olyan szocialista fellegvárnak számítanak, ahol egy jobboldali jelöltnek nincs esélye a győzelemre.

Az MDF elnöke kijelentette: a Békejobb soha nem alternatívaként jelent meg, kezdetektől fogva az a céljuk, hogy a polgári kormányzásnak és a demokrata fórumnak biztosítsanak minél szélesebb hátteret, s a fő kérdés mindig is a tartalom volt, nem pedig a szervezeti forma.

Az országos választmány Csáky Andrást választotta új elnökévé. A testület eddigi alelnöke, a párt országgyűlési képviselője volt az egyetlen jelölt a posztra, és nagy többséggel meg is választották. Az országos választmány két alelnöke Kuti Csaba, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Szőke László, a budapesti választmány elnöke lett. Székelyhidi Ágoston, a testület eddigi elnöke nem vállalta a jelölést. Mint mondta, erkölcsi kötelességének tekintette, hogy most mást segítsen ebbe a tisztségbe, már csak azért is, mert lassan betölti hetvenedik életévét.

Csáky András elmondta: az MDF legfőbb politikai döntéshozó testületének elnökeként a választási program elkészítését tartja az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának, valamint azt, hogy "politikai munícióval lássa el" a parlamenti frakciót. A Pest megyei választmány szerdán határoz a dabasi időközi országgyűlési választáson való indulásról és jelöltállításról - jelentette be Csáky András. A testület ajánlást fogalmaz meg az országos választmánynak arról, hogy kit javasol támogatni: Pusztai Erzsébetet, a Békejobb helyi szervezeteinek jelöltjét, vagy Szűcs Lajost, a fideszes indulót.

(Magyar Hirlap)