A tévé- és rádióállomások vezetőit világítják át legelőször a bírák <br/>

Vágólapra másolva!
A korábban tervezett ütemnek megfelelően halad az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek átvilágítása - reagált Gondos Imre, a munkával megbízott testület elnöke Csurka István, a MIÉP elnöke szavaira. A pártvezető a közszolgálati és kereskedelmi sajtó átvilágítását sürgette. A bírák elsőként az országos rádiók és televíziók vezető munkatársait vizsgálják meg, hogy a rendszerváltás előtt tevékenykedtek-e ügynökként. A második körben - várhatóan áprilistól az év végéig - az írott sajtó átvilágítása következik.
Vágólapra másolva!

Nem kívánta minősíteni Csurka kijelentéseit Gondos Imre, az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvéleményformáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott testület soros elnöke.

A MIÉP elnöke szerdán kijelentette: elkerülhetetlen a magyar közszolgálati és kereskedelmi sajtó átvilágítása. A politikus szerint az olyan munkatársaknak, akik az elmúlt rendszer valamely elnyomó szervének dolgoztak, nem lehet keresnivalójuk az érintett intézményekben.

A bíró elmondta: az átvilágítások a korábban tervezett ütemben folynak. A törvény értelmében, az első körben a hozzávetőlegesen 430 rádió -és tévéállomás vezető munkatársainak ellenőrzését hajtják végre, ezen belül elsőként a nyolc országos médiumot vizsgálják meg - folytatta Gondos Imre.

Az ORTT-től már megkapták a címlistát, s ez alapján levélben kérnek adatokat az egyes műsorszolgáltatóktól. Bekérik a működési szabályzatokat, s a testület ezekből megállapítja, hogy mely személyek tartoznak a törvény hatálya alá - folytatta az elnök. Kiemelte: a munka már javában zajlik, elküldték az összes levelet, s a címzettek mindössze 15-20 százalékától nem kaptak még választ.

Úgy tapasztalták, akadnak olyanok is, akik vonakodnak az adatszolgáltatástól, nekik később szankciókra - például pénzbírságra - kell számítaniuk - jegyezte meg a bíró. Várhatóan áprilisig végeznek az első körbe tartozó médiumok vizsgálatával, s utána következhet az írott sajtó munkatársainak átvilágítása - válaszolta kérdésünkre Gondos Imre. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma már elküldte az előzetes címlistát, amely körülbelül tízezer lap alapadatait tartalmazza. Ezeknek ma mintegy fele jelenik meg.

Az említett kiadványok szerkesztőinek és főmunkatársainak átvilágításával még ebben az évben végezni szeretnének. Az érintettnek talált személyeket fölszólítják, hogy szüntessék meg munkaviszonyukat, ha ezt nem teszik meg, akkor nevüket nyilvánosságra hozzák a Magyar Közlönyben - tette hozzá Gondos Imre.

Emlékezetes: a korábbi jogszabály szerint 1995-től mostanáig, a politikai vezetők átvilágítása során eddig nyolc jogerős határozat jelent meg a Magyar Közlönyben, amelyek Csehák Judit, Gál Zoltán, Horn Gyula, Keresztes Sándor, Medgyessy Péter, Nyers Rezső és Szűrös Mátyás érintettségét állapították meg. Közülük senki nem mondott le tisztéről, pedig a bizottság fölszólította őket erre.

(Magyar Hirlap)