Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának sürgős összehívását kezdeményezi Mécs Imre szabad demokrata képviselő. Az ellenzéki honatya az uránlövedékek katonai alkalmazásával összefüggő kérdések kivizsgálását várja a testülettől.
Vágólapra másolva!

Mécs Imre szabad demokrata képviselő a parlament honvédelmi bizottságának az összehívását kezdeményezi, mivel az uránlövedékek alkalmazásával és az úgynevezett Balkán-szindrómával kapcsolatban számos, egymásnak is ellentmondó nyilatkozat jelent meg az elmúlt napokban.

- Mivel magyar katonák is láttak el békefenntartó feladatokat a délszláv térségben, a Szabad Demokraták Szövetsége sürgető feladatnak tartja a valós körülmények kivizsgálását és a közvélemény tájékoztatását - olvasható a dokumentumban.

A szabad demokrata képviselő szerint tisztázni kell, hogy a magyar katonák kiküldetése előtt kellő mértékben és alapossággal tájékozódott-e a Honvédelmi Minisztérium a NATO-nál és szövetségeseinél a várható kockázatokról.

Az uránlövedékek ügyében "Miért nem gondoskodik a Honvédelmi Minisztérium katonáink védelméről?" címmel kérdést is intéz a honvédelmi miniszterhez.

Mécs Imre választ vár arra is, hogy felkészítették-e a katonákat a veszélyek elhárítására, ellátták-e őket elégséges védőeszközzel.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.12.)