Elkészült az FKGP alkotmányának módosítási tervezete <br/>

Vágólapra másolva!
A kisgazda pártalkotmány alapelvei nem demokratikusak, ezért mindenképpen módosítani kell a szabályzatot - jelentette ki Kiszely Katalin (FKGP) országgyűlési képviselő, aki a Torgyán Józseffel nyíltan szembe forduló politikusok közé tartozik. A módosítási javaslatot elkészítő képviselő álláspontja szerint a pártalkotmányban nem érvényesül az önkormányzati alapelv, mivel az elnök jogköre szinte korlátlan.
Vágólapra másolva!

Kiszely Katalin úgy látja: a választott tisztségviselőket nem hívhatná vissza Torgyán József pártelnök - ahogy az a jelenlegi szabályzatban áll -, hanem ehhez kizárólag az őket megválasztó testületnek van joga. Hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni Torgyán József "örökös elnökségét", hiszen a pártelnök a mostani helyzetben gyakorlatilag leválthatatlan.

- A pártalkotmány halhatatlanná teszi, ha bármi történne vele, nem lehetne új elnököt választani, mivel rajta kívül más nem hívhatja össze a pártvezetőt megválasztó grémiumot - fogalmazott a kisgazda politikus, hozzátéve: a jövőben ezt a jogkört ki kell terjeszteni a párt országos elnökségére.

Kiszely Katalin szavai szerint nincs szükség országos nagygyűlésre, mert annak feladatait az országos nagyválasztmány is el tudja látni. A pártalkotmány hiányosságának tartja a képviselő, hogy a dokumentumban nincs meghatározva az országos nagyválasztmány létszáma, amelynek legalább a minimumát meg kellene jelölni. Úgy véli: lehetőséget kell biztosítani a tagságnak arra, hogy a megyei vezető tisztségviselőkről, a pártfőügyészről és a pártelnök személyéről titkos szavazással döntsön. - Jelenleg általános a nyílt szavazás - emlékeztetett.

Kiszely Katalin elfogadhatónak tartja, hogy a párt tisztségviselőit egy parlamenti ciklus idejére válasszák meg, de - mint mondta - a tisztújítást a következő ciklus megkezdése után nem 60, hanem legkésőbb 30 napon belül le kell bonyolítani. A pártalkotmány módosítására az országos nagygyűlésen kerülhet sor, a jelenlévők kétharmadának szavazatával.

A nagygyűlés összehívására indított aláírásgyűjtési akcióban a szükséges 800-850 aláírásból eddig mintegy 200 gyűlt össze.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 15.)