Folytatódott a Pető kontra Nógrádi per

A Dunakeszi Városi Bíróságon kedden folytatódott a Pető Iván kontra Nógrádi Zsolt bírósági eljárás, amelyet személyiségi jogai megsértése miatt indított az Országgyűlés SZDSZ-es képviselője az olajügyek koronatanúja ellen.

Pető Iván szabad demokrata politikus az RTL televízió Akták című műsorában tavaly nyáron nyilatkozó Nógrádi Zsolt rá vonatkozó kijelentései miatt perelte be az olajügyek koronatanúját. A bíróság - amely előtt a felperes és az alperes is megjelent - most bizonyítási eljárást folytat a polgárjogi ügyben.
A következő tárgyalás időpontját február 27-ére tűzte ki a bíróság.

Rágalmazás vétsége miatt büntetőjogi eljárást is kezdeményezett Pető Nógrádi ellen, ez ügyben február 23-án tárgyal majd a dunakeszi bíróság.

(MTI)