Minden idők legnagyobb ausztriai kábítószerfogását jelentették be kedden<br/>

Vágólapra másolva!
Egy Magyarországon át Törökországból vonaton érkezett kamionban 107 kilogramm heroint találtak. A szállítmányt a kamion teherszállító részében, a padló alatt külön e célra kialakított térben szimatolta ki egy kábítószer-kereső kutya. A kábítószert, amelynek piaci értékét 300 millió schillingre becsülik a szakértők, valószínűleg a hollandiai piacra szánták.
Vágólapra másolva!

Az Osztrák Szövetségi Vasút welsi termináljában szombatra virradó éjszaka egy rutinellenőrzés során a kutya jelzett. Mivel a nyergesvontató sofőrje igen idegesnek látszott, alapos átkutatás mellett döntöttek, és a kocsi padlója alatt, kavics, homok és kátránypapír rétegei között megtalálták a 215 csomag heroint.

A 37 éves sofőr beismerte, hogy tudott a heroinról, és hogy főnöke 25 ezer márkát, azaz évi jövedelme többszörösét ígérte, ha eljuttatja a küldeményt a célhoz. Azt nem tudta megmondani, hová kellett volna vinni, mert a legális textilszállítmány németországi kirakodása után telefonon kapott volna további utasításokat.

Az osztrák hatóságok felvették a kapcsolatot a török szervekkel. A sofőr munkáltatóját, egy török szállítmányozási alvállalkozót nemzetközi elfogató paranccsal keresik.
A sofőrt a welsi büntetés-végrehajtó intézetbe vitték: büntetése 15 évi börtönig terjedhet.

(MTI)