Publikussá tették a fővárosi vezetők külföldi utazásai adatait<br/>

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor tavalyi tizenkilenc külföldi útján 61 napot töltött idegenben és ez 3,3 millió forintjába került a fővárosnak. Ezt Krausz György, a Főpolgármesteri Hivatal Európai Integrációs és Külügyi Irodájának helyettes vezetője közölte.
Vágólapra másolva!

Krausz György elmondta, hogy a főpolgármester utasítására elkészítették a Főpolgármesteri Hivatal múlt évi utazásainak összesítését. Ebből kitűnik, hogy a hivatal külföldi útjainak összköltsége tavaly 27 millió forint volt, ami nem haladja meg a Fővárosi Közgyűlés által e célra biztosított keretet.

A főpolgármester egy alkalommal járt a tengerentúlon, az USA-ban, egyszer pedig Kínában, a többi útja Európába vezetett. A főpolgármester-helyettesek közül Atkári János egy napot töltött Párizsban, Schiffer János pedig tizenegy napot volt négy alkalommal európai országokban. A másik két főpolgármester-helyettes és a főjegyző nem vett részt hivatalos külföldi úton.

A képviselők részben, vagy teljesen a főpolgármesteri hivatal költségén összesen 193 napot töltöttek külföldön. Ennek kapcsán a hivatalt terhelő költségek 5,8 millió forintra rúgtak. A fővárosi köztisztviselők összesen 591 napot töltöttek 16,2 millió forintért külföldi tanulmányúton. A hivatal által megbízott szakértők 111 napot voltak külföldön, összesen 2 millió forintért.

Krausz György megjegyezte, hogy Demszky Gábor a külföldön töltött napok alapján a miniszterekhez viszonyítva a hatodik, az utazási költség alapján pedig a nyolcadik helyet foglalná el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentésének adataival való összevetés szerint.

(MTI)

Ajánló: