Józsefvárosban új koncepciót dolgoztak ki a kilakoltatások elkerülésére<br/>

Vágólapra másolva!
A Józsefvárosi Önkormányzat tegnap este ellenszavazat nélkül fogadta el azt a tervet, amelynek értelmében a kerületi díjhátralékos és jogcím nélküli bérlők benn maradhatnának lakásaikban, az önkényes lakásfoglalókat pedig minimális ráfordítással lakássá alakítható bérleményekben helyezik majd el. A program leghamarabb három hónap múlva indul.
Vágólapra másolva!

Tegnap este Józsefváros képviselő-testülete ellenszavazat nélkül fogadta el azt a koncepciót, amely a díjhátralékos és jogcím nélküli lakók lakáshelyzetét rendezi. A polgármester és az ingatlangazdálkodási bizottság elnökének előterjesztése szerint a kerületnek elsősorban azokat a családokat kell segítenie, amelyek korábbi jogcímüket elveszítették - például úgy, hogy a család főbérlőként bejelentett tagja elhunyt. Az ő esetükben a bérbe adást javasolja a terv. A díjhátralékosok esetében krízislakásokká vagy családok átmeneti otthonává alakítanák e lakásokat, és a családoknak újabb kilenc hónap áll majd rendelkezésükre, hogy törlesszék tartozásukat. Amennyiben ez megtörténik, újra bérlővé válnak.

A most elfogadott koncepció alapján a kerület szakemberei a következő hónapokban felmérik azokat az önkormányzati tulajdonú helyiségeket, amelyek minimális ráfordítással átmeneti lakásokká alakíthatók. Falus Péter, a kerület ingatlangazdálkodási bizottságának elnöke a Roma Sajtóközpontnak úgy nyilatkozott: a program - miután ahhoz jogszabály-módosítások is szükségesek - leghamarabb tavasszal indulhat el.

Baranyi Laura - Roma Sajtóközpont (RSK)