Torgyán szerint széltyúkok és gyalázkodók nem bonthatják meg a kisgazda egységet

Hazatért két hetes dél-amerikai körútjáról Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a Kisgazdapárt elnöke. Repülőtéri sajtótájékoztatóján kizártnak tartotta, hogy ne ő maradjon a párt elnöke, szilárdnak és egységesnek nevezte pártját, és tagadta, hogy pénzért képviselői helyhez lehetett jutni az FKgP-ben ? ahogy azt a Blikk csütörtöki számában állította. Torgyán a közeljövőben leül tárgyalni az őt támadó képviselőkkel, és felteszi a kérdést: dolgozni vagy gyalázkodni akarnak-e a jövőben, és ettől függ, hogy maradhatnak-e a pártban.

Az elmúlt hetekben több kisgazda képviselő jelentette ki, hogy nem ért egyet Torgyán József vezetési stílusával. A kisgazda frakcióból a tavaly év végén leváltott frakcióvezető-helyettesek, Csúcs László és Lányi Zsolt, illetve Kiszely Katalin és Molnár Róbert támadta Torgyán döntéseit, a budapesti alapszervezet elnökségéről leváltott Liebman Katalinnal együtt. Két hetes dél-amerikai útjáról hazatérve Torgyán József a kritikákkal kapcsolatban magabiztosan azt mondta: "a sas nem kapkod legyek után". Torgyán szerint külföldi útja alatt "kisgazda személyiségeknek tekintett, de nem kisgazda eszmeiségű személyek" hamis képet festettek a pártról, mintha pártszakadás fenyegetne. Neveket Torgyán a sajtótájékoztatón nem említett, de nyilvánvalóan Lányi Zsoltra utalva azt mondta: "az ember az ellenségeivel valahogy csak kibírja, de a jóisten mentsen meg minket a barátainktól". Liebman Katalinra utalva megjegyezte, hogy "kiderült, nem csak szélkakasok, de széltyúkok is vannak". Csúcs Lászlóra utalva azt mondta, vannak, akik nem is tagjai a pártnak, nem tettek soha semmit választóikért, de most a párttól kapott mandátumukat gyalázkodásra használják fel. Torgyán szerint az egész ügyet a ballibeláris sajtó fújta fel, három ember zavaros nyilatkozatait naponta ismételgetve, holott szerinte sokkal nagyobb belharcok dúlnak az MSZP-ben és az SZDSZ-ben. Torgyán azt mondta, válaszút elé állítja a párt a gyalázkodókat. Amennyiben hajlandóak lesznek a pártban dolgozni, és munka helyett nem nyilatkozni inkább, akkor továbbra is maradhatnak a frakcióban. Azt mondta, reméli, hogy csak egy személytől kell megválnia a frakciónak. Ezt a személyt nem volt hajlandó megnevezni, arra szólította fel inkább az újságírókat, hogy találgassanak. Az [origo] tudósítója szerint Csúcs Lászlóról beszélt, aki nem tagja a pártnak, de januárig frakcióvezető-helyettes volt. A renitensekkel Torgyán holnap kezdődő berlini útja után ül le tárgyalni. Aki nem tesz majd hűségnyilatkozatot, várhatóan eltávolítják a frakcióból. Torgyán szerint akit kizárnak, annak képviselői mandátumáról is le kellene mondania, hiszen azt a párt adta.

Torgyán elképzelhetetlennek tartotta, hogy leváltsák pártelnöki tisztéről, és kizárta, hogy rendkívüli nagygyűlést hívjanak össze. A pártelnököt az FKgP-ben csak a nagygyűlés válthatja le, amit legközelebb csak a 2002-es választások után kell összehívni. Az elmúlt hetekben Lányi Zsolt többször is azt mondta, vállalná a pártelnöki tisztséget, és több kisgazda képviselő is egyetértett abban, hogy össze kellene hívni a nagygyűlést. Torgyán szerint nem kell Lányi Zsoltnak attól tartania, hogy elnök lesz. Lányira utalva hozzátette, "attól hogy valaki fideszes haverjaival erről beszél, még nem lesz a párt elnöke". "Vagyok és maradok az FKgP elnöke"-mondta. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ellenfelei összeszedjék 800 alapszervezeti elnök aláírását, ennyi kell ugyanis a rendkívüli nagygyűlés összehívásához. Torgyán szerint a tagság, a megyei vezetők egyértelműen mellette állnak, és az a véleményük, hogy inkább maradjon kevesebb képviselő a párt frakciójában, de ne gyalázza senki sem a pártot. "Több mint 2500 alapszervezetünkből nincs kettő, mely a gyalázkodók mellett állna"-mondta.

A Blikk értesülései szerint 1994-es választásokkor Morvai Ferenc közel 5 millió Ft. kifizetésével biztosította, hogy felkerüljön az FKgP országos listájára, és így parlamenti képviselő legyen. A Blikk csütörtöki számában egy átvételi elismervény másolata is van, amelyben Torgyán aláírásával hitelesíti az üzletet. Az [origo] kérdésére Torgyán azt mondta, hogy nem ismeri a cikket, Blikk helyett Shakespearet olvas inkább. Elmondta ugyanakkor, hogy nem ő volt 1994-ben a párt kampányfőnöke, így az ügyről nem tud nyilatkozni, és nem is akar több évvel ezelőtti papírokkal foglalkozni. Elképzelhetőnek tartotta, hogy Morvai támogatta a párt választási kampányát, de kijelentette, hogy az FKgP-ben senki sem vette képviselői mandátumát. Hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék elfogadta a párt '94-es elszámolását, és szerinte ez is bizonyítja, hogy semmilyen visszaélés nem történt.

A sajtótájékoztatón Torgyán többször is megfeddte "a média ballibeláris részét", és nem engedte a Népszava újságírójának, hogy feltegye III/3-as múltjával kapcsolatos kérdését, azzal kapcsolatban, hogy miért szerepel a neve 1978-ig a Belügyminisztérium ügynöki listáján. Belefojtva a szót az újságíróba annyit mondott, hogy miután az átvilágító bírók tisztázták, nincs mit mondania az ügyről, aki erről kérdezi, az a jogállamiságot kérdőjelezi meg.

Torgyán hosszan ismertette dél-amerikai látogatásának eredményeit, "hatalmas áttörésnek" nevezve azokat. Az elmúlt két hét alatt Chilében, Venezuelában és Kolumbiában járt, ahol saját állítása szerint rangján felüli tisztelettel köszöntötték. A hosszú utazástól egy kicsit törődötté vált elnök a sajtótájékoztató elején Kolumbia helyett többször is Bolíviát mondott. Vegyes vállalatok alapításáról, venezuelai olajvállalkozók magyarországi vidékfejlesztéséről, chilei cseresznyeültetvényekről, kolumbiai koka-ültetvényeket kiváltó magyar zöldség, gyümölcs és dísznövény mezőkről tárgyalt többek között. Utóbbi témakörben kiemelte a minisztérium thaiföldi eredményeit, ahol "a dzsungelbeli mákültetvényeket" váltják fel legális, magyarországi növényekkel. (A párhuzam lényege, hogy a koka cserjéből és a mákból is kábítószert állítanak elő.) Az őt ért megtiszteltetések közül kiemelte, hogy a kolumbiai elnök katonai helikoptert bocsátott rendelkezésére azért, hogy egy 1982-ben felfedezett dzsungelbeli indián telepet meglátogathasson, és a kolumbiai elnök két órás villásreggelijük közepette bemutatta neki leányát is, bár az elnök felesége nem volt otthon.

Torgyán visszautasította azokat a vádakat, miszerint túl sokat és túl drágán utazna egzotikus országokba. Mint elmondta, takarékosan szervezett útjainak költségei elhanyagolhatóak ahhoz a haszonhoz képest, amit tárgyalásaival a magyar gazdaság számára szerez. Azt mondta, azért utazik ilyen távoli vidékekre, mert míg Európában csak 1%-kal sikerült növelni az utóbbi időben a mezőgazdasági exportot, addig a harmadik világba több mint 40%-kal, míg a Távol-Keletre 60%-kal magasabb értékű áru került ki a magyar gazdaságokból. Torgyán szerint azért is méltánytalanok az utazását ért támadások, mert míg más szabadsága idején turistáskodik, (lehet, hogy a miniszterelnökre utalt, hiszen Orbán Viktor családjával külföldön pihen a héten) addig ő szabadsága alatt is mérhetetlenül sokat dolgozik.

Magyari Péter

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 18.)