Kiss Andor, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) országgyűlési képviselője megköveti Illés Zoltánt, a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnökét, amiért tavaly novemberben alaptalanul hozta hírbe a vesztegetésen tetten ért volt kisgazda képviselő, Székely Zoltán ügyeivel kapcsolatban.

A MIÉP-es képviselő tavaly november 15-i sajtótájékoztatóján azzal vádolta Illés Zoltánt, hogy visszaélt hatalmával, és Székely Zoltánnal együttműködve támogatást, segítséget ígért a környezetvédelmi alap célelőirányzatának odaítélésénél bizonyos önkormányzatoknak.

Kiss Andor hétfőn elmondta, hogy - korábbi információi alapján - Illés Zoltán szerepére nézve a valóságnak meg nem felelő kijelentéseket tett, és értékítéletében olyan megfogalmazások szerepeltek, amelyeket a környezetvédelmi bizottság elnöke utóbb joggal sérelmezett. "Az azóta eltelt időszakban Illés Zoltánnal az elhangzottakat egyeztettük, a témát kölcsönösen megvitattuk, a történtekért az elnök úrtól elnézést kértem" - mondta az ellenzéki politikus.

(MTI)