Hitelajánlat kormánypárti politikustól <br/>

Vágólapra másolva!
Egy fideszes országgyűlési képviselő járja sorra Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskoláit, hogy a diákokat a közelmúltban elfogadott felsőoktatási ösztöndíj- és hitellehetőségekről tájékoztassa. A pedagógus-szakszervezetek szerint az akció még akkor is aggályos, ha a honatya tartózkodik a politikai megnyilvánulásoktól. Noha néhány iskola igazgatója visszautasította a politikus ajánlkozását, a többség nem lát kivetnivalót fellépésében. Lövétei István alkotmányjogász szerint "az ilyen köztevékenységet el kell tudni fogadni". A Magyar Hírlap az oktatási ombudsmanhoz fordult.
Vágólapra másolva!

Egy tiszaújvárosi, nagy érdeklődést kiváltó előadás után kereste meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskoláit Kádas Mihály fideszes parlamenti képviselő, hogy szívesen tájékoztatná a diákokat a továbbtanulás melletti megélhetési lehetőségekről - tájékoztatta a Magyar Hírlapot a honatya, aki egyben a megyei oktatási bizottság elnöke. Elmondása szerint a 40-50 megkeresett intézményből több mint harmincöt tartott igényt az előadásra. A Magyar Hírlap érdeklődésére Kádas úgy fogalmazott: noha parlamenti képviselőként hívták meg az iskolák, nem ebben a minőségében, hanem tanáremberként, illetve az oktatási bizottság elnökeként tájékoztatta a diákokat.

Több középiskola, így a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium sem élt a képviselő ajánlatával. Mint Petróczi Gábor igazgató lapunknak elmondta, végzős diákjait tartja annyira önállónak, hogy a diákhitel-lehetőségekről más úton-módon informálódjanak. A város két másik középiskolája elfogadta a felajánlást. Egy neve elhallgatását kérő iskolaigazgató úgy fogalmazott: elutasító döntésében szerepet játszott az is, hogy tartott tőle, a tájékoztató esetleg nem nélkülözi a politikai motívumokat.

Ózdon csütörtök délben lesz a középiskolák számára az összevont tájékoztató. A József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójának nem volt, ahogy fogalmazott, nem is lehetett kifogása a felajánlás ellen, lévén az oktatási intézmény megyei fenntartású. Duda Ottó szerint akár országgyűlési képviselőként, akár az oktatási bizottság elnökeként csak jobban érthet a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekhez, mint ők. - A részvétel természetesen nem kötelező, csak azoknak kell elmenniük, akiket érdekel - tette hozzá.

Vanyó István, a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium igazgatója sem tartja aggályosnak a fideszes képviselő tájékoztatóját. Mint viccesen megjegyezte, náluk pártpolitikai egyensúly van: jövő héten egy szocialista képviselő tart majd előadást a drogkérdésről. Rendkívül szerencsétlennek tartja a politikusok akcióit Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára, mivel az akkor is politikai kampány látszatát kelti, ha valójában csak jó szándékú tájékoztató. Az pedig egyértelmű, tette hozzá, ha direkt pártpolitikai nézeteket terjesztett a képviselő, az súlyosan sérti a közoktatási törvényt. Megjegyezte, a megyében több olyan intézmény - például a pedagógiai intézet, a pályaválasztási tanácsadó vagy a vizsgaközpont - működik, amelyek megfelelő tájékoztatást tudnának adni. Hasonló állásponton volt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, amelynek szóvivője, Patkós Zsolt úgy vélte: a politikusok megjelenésével megnyílik a diákok befolyásolásának lehetősége, ezáltal sérülhet az intézmény jogszabályban megkövetelt világnézeti semlegessége. Az Oktatási Minisztérium sajtóosztályán arról tájékoztatták lapunkat, sem a közoktatási törvényben, sem annak végrehajtási rendelkezései között nincs olyan tiltó paszszus, amely alapján ne tarthatna előadást politikus közoktatási intézményben. A sajtóosztály munkatársa azt is megjegyezte, ennyi erővel a miniszter sem tarthatna beszédet iskolákban. Amennyiben a politikus több információval rendelkezik, etikailag nem kifogásolható, ha ezeket megosztja a diákokkal - véli Lövétei István. Az alkotmányjogász szerint is "ilyen köztevékenységet el kell tudni fogadni". Utalt arra is, hogy a képviselők jogállásáról szóló törvény összeférhetetlenségi szabálya sem tartalmaz ilyen korlátozást.

A felvetődött etikai aggályok miatt a Magyar Hírlap annak megválaszolására kérte Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok miniszteri biztosát, hogy hol húzódik a közoktatási intézményekben még tolerálható politikai tevékenység határa. Kádas Mihály előadásában egyébként szólt a most bevezetett Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerről, a diákhitelről, az Esély Közalapítvány támogatásairól, illet- ve a felsőoktatási intézmények által nyújtott támogatásokról. Számításai szerint évi 300 ezer forintra van szükség ahhoz, hogy a továbbtanulás ne jelentsen terhet a családnak. Ezt az összeget az államilag finanszírozott hallgatók harmada-negyede tudja előteremteni a felsorolt forrásokból. A képviselő, aki eddig mintegy húsz iskolát látogatott meg, óriási érdeklődést tapasztalt. Leszögezte: bár a megyében nem titok, hogy melyik párt képviselője, ő ezt az iskolákban nem hangsúlyozta.

(Magyar Hirlap)