Terjed az influenza<br/>

Vágólapra másolva!
Influenzajárvány nincs, mégis a Dunántúl szinte összes megyéjében több iskolát, óvodát be kellett zárni a tömeges megbetegedések miatt. Szakemberek szerint zömében influenzaszerű megbetegedésekről van szó, ez pedig gyengébb, mint az influenza.
Vágólapra másolva!

Az ország 7 megyéjében, szinte az egész Dunántúlon, több iskolát és óvodát kellett bezárni. Vas megyében ma is újabb iskolában és óvodában írtak ki tanítási szünetet. Fejér megyében ma indították el az influenzajelentő szolgálatot. Alig több mint egy hete az elsők között rendeltek el tanítási szünetet a somogyvári általános iskolában, mert a gyerekek többsége szinte egyszerre betegedett meg. A virológiai vizsgálatok szerint ebben az iskolában illetve faluban az "A"típusú influenza tombolt.

Ez azonban egyáltalán nem általános - állítják a szakemberek. Gyakoribbak az influenzaszerű megbetegedések, amelyek jóval enyhébbek az igazi influenzánál. Járványról nincs szó - állítják az orvosok,- csak helyi gócpontokról, ami például Fejér megye esetében azt jelenti, hogy a megye déli egyharmadában fordult elő több megbetegedés, mintegy 1500 embert, főként gyereket kezelnek felső légúti megbetegedéssel.

Ennek ellenére minden olyan településről, ahonnan nagyobb számú megbetegedést jelentettek, küldenek mintát a járványügyi szakembereknek.

(RTL KLUB)

Korábban:

( 2001. január 26.)