Molnár László kisgazda képviselő kilépett az FKGP frakciójából<br/>

Vágólapra másolva!
Kilépett a kisgazdapárt parlamenti frakciójából Molnár László, aki korábban a párt vállalkozói tagozatát vezette. Molnár a hatodik képviselő, aki elhagyta az FKGP parlamenti frakcióját. Ezzel a kormány többsége 6 főre csökkent. Az [origo] információi Zakó László képviselő is fontolgatja, hogy kilép a frakcióból. Zakó ma találkozott Torgyán Józseffel. Ezután úgy döntött, hogy egyelőre nem hagyja el a frakciót, döntése azonban nem végleges.
Vágólapra másolva!

Molnár László

Molnár László képviselő elmondta, "nem értett egyet az utóbbi időben az FKGP-ben bekövetkezett eseményekkel", majd hozzátette, hogy továbbra is magáénak vallja a kisgazda értékrendet, és kiáll a kisgazda eszmeiség mellett, de már független képviselőként.

Molnár az [origo]-nak elmondta, "a pártvezetés szakította szét a pártot, és a kilépett képviselők hiányát nagyon megszenvedi majd a párt a 2002-es választásokon".

Molnár László kijelentette párttagságát továbbra is fenntartja.

Molnár a hatodik képviselő, aki elhagyja a kisgazda frakciót. Múlt héten kizárták Csúcs Lászlót, és önként távozott Molnár Róbert, Kiszely Katalin, Lányi Zsolt és Pápai Mihály. A kormánypártok többsége így hat főre csökkent.

Molnár László1995-től a Független Kisgazdapárt Vállalkozói Tagozatának elnöke, 1996-tól a párt szervezőtitkára volt. Ő vezette a párt Választási Irodáját az 1998-as választások előtt. A vállakozói tagozatának tagja volt az előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán is. Molnár László korábban jó barátságban volt a vesztegetéssel gyanúsított Székellyel.

A Népszabadság novemberben arról számolt be, hogy Molnár László kisgazda országgyűlési képviselő ellen vesztegetés gyanúja miatt akarnak nyomozást indítani. A Legfőbb Ügyészség azonban ezt nem erősítette meg. A sajtó arról számolt be, hogy Molnár ugyanabban a vesztegetési ügyben érintett mint Székely Zoltán. Ezt azonban a két érintett akkor tagadta. Torgyán József, az FKGP elnöke szintén novemberben bejelentette: ő már egy hónappal korábban nemkívánatos személynek minősítette környezetében Molnár Lászlót, és október elején a párt elnöksége megszűntnek tekintette a vállalkozói tagozatot, amelyet Molnár László vezetett.

Az [origo] információi Zakó László képviselő is fontolgatja, hogy kilép a frakcióból. Zakó ma találkozott Torgyán Józseffel. Ezután úgy döntött, hogy egyelőre nem hagyja el a frakciót, döntése azonban nem végleges.

- Jeleztem a pártelnöknek a mai találkozón, hogy nekem sok minden nem tetszik, de előbb meghallgatom több ember véleményét - fogalmazott a politikus.

Zakó László egyéni választókerületből, Nagykanizsáról jutott a parlamentbe 1998-ban.

[origo]

Ajánló: