Kártérítési pert indít a jövő héten a Honvédelmi Minisztérium ellen Körmendi Istvánné, akinek a férje 1999-ben, boszniai szolgálatát követően leukémiában hunyt el. Az asszony három lányával Szabó János honvédelmi miniszternél járt pénteken.

A szaktárca épületében tartott megbeszélést követően Körmendi Istvánné elmondta: a mintegy tízperces találkozón Szabó János honvédelmi miniszter biztosította arról, hogy méltányosságból további 3 évig, azaz 2004 végéig lakhatnak a szolgálati lakásban, illetve a tárca támogatni fogja az egyetemre jelentkező lánya tanulmányait. A megbeszélést követően megírták a kérelmet, aminek alapján a tárca meghosszabbíthatja a szolgálati lakás kiutalását.

Az özvegy elmondta: biztos abban, hogy férjének megbetegedése összefügg 1999-ben Boszniában teljesített szolgálatával. Jelezte, hogy erre bizonyítékai is vannak, ezért a jövő héten megindítja a kártérítési pert.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Perenyei Tamás, a szaktárca közigazgatási államtitkára az özvegy részére soron kívüli segélyt utalt ki. Felajánlotta azt is, hogy a legidősebb Körmendi lány felsőfokú tanulmányainak megkezdésekor a tárca különböző eszközökkel támogatni fogja őt. Körmendiné férje halálával kapcsolatos kártérítési igényét illetően a minisztériumnak az az álláspontja, hogy annak megítélése vagy elutasítása a független bíróság feladata.

Az ügy a Balkán-szindróma kapcsán robbant ki: a január eleji külföldi híradások szerint a Boszniában és Koszovóban is bevetett, csökkentett sugárzású uránt tartalmazó lövedékek halállal végződő leukémiás megbetegedést okoztak olasz katonáknál. A hazai sajtó ugyanezzel hozta összefüggésbe a magyar főtörzsőrmester halálát, akinek özvegye ennek kapcsán kereste meg a minisztert.

A NATO-országok egészségügyi főnökeiből álló bizottság január 15-én megállapította, hogy semmilyen okozati összefüggés nincs a balkáni hadszíntereken bevetett, szegényített urániumot tartalmazó lőszerek és egyes NATO-katonák megbetegedései között. A NATO egészségügyi tanácsa ugyanakkor elismerte, hogy egészségügyi problémák keletkeztek a hadszíntéren, ezért ajánlásaikban szorgalmazták minden ott jelentkező betegség folyamatos vizsgálatát.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 25.)