Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elutasította a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolások miatt jogerősen elítélt Száva Lajos Róbert felülvizsgálati kérelmét, és hatályában fenntartotta a Pest Megyei Bíróságon tavaly jogerőre emelt négyéves börtönbüntetést.
Vágólapra másolva!

"Mint egy rossz krimiben: erős testalkatú személyek
életveszélyes fenyegetéssel szinte megbénítják az egyedülálló, rémült sértettek akaratát, és több százezer forint készpénzt vagy ingatlan adásvételi szerződéseket kényszerítenek ki tőlük" - hangzott el a felülvizsgálati döntés indoklásakor.

A jogerős ítéletben szerepel többek között, hogy az 1993-94-es cselekmények során Száva társaival egy 150-200 ezer forintos uzsorakölcsön fedezetére akkori áron 5 millió forint értékű házrészt kötött ki, majd el is zavarták otthonából a bűncselekmény áldozatává vált asszonyt.

"Olyan nyilvánvaló jogsértések történtek a büntetőeljárás során, hogy komolyan fontolóra kell vennünk az ügy strasbourgi emberi jogi bíróság elé vitelét" - mondta a tárgyalást követően Száva
Lajos Róbert ügyvédje.

Száva jelenleg két jogerős ítélet összbüntetésbe foglalása nyomán öt év két hónapos börtönbüntetését tölti.

(MTI)