Szigorúan ellenőrzik az adatok megsemmisítését <br/>

Vágólapra másolva!
Az adatvédelmi biztos fokozottan ellenőrzi majd a munkahelyre vonatkozó népszámlálási adatok megsemmisítését. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese szerint a sokak által aggályosnak tartott kérdések megválaszolása nélkül lehetetlen lenne nemzetgazdasági ágazatokba sorolni a munkáltatókat.
Vágólapra másolva!

Többen is panasszal fordultak az adatvédelmi ombudsmanhoz, mert úgy vélik, hiába nem szerepelnek személyes adataik a népszámlálási kérdőíveken, beazonosíthatóvá válnak, mivel be kell írni a munkahelyük pontos nevét és címét. Vukovich Gabriella, a KSH elnökhelyettese ezt a Magyar Hírlapnak azzal indokolta, hogy szeretnének egy teljes foglalkoztatási térképet az országról. A munkahelyek pontos címére azért van szükség, mert sokan nem tudják, milyen tevékenységet végez a munkáltatójuk. A megadott cégnév és cím alapján a feldolgozásnál ki tudják keresni az adott vállalatot egy listáról és így az precízen besorolhatóvá válik a megfelelő nemzetgazdasági alágazatba. Az adatokra csak ezért van szükségük, a besorolást követően azokat megsemmisítik. Egyébként ez lesz az összes kérdőívnek is a sorsa. Majtényi László - aki éppen a kérdezőbiztosnak válaszolt, amikor a Magyar Hírlap megkereste - azt mondta: a népszámláláskor összegyűjtött adatok feldolgozásának menetét kívánja majd szigorúan ellenőrizni. Munkatársai az adatfeldolgozás egész folyamatának tervezetét beszerezték, és a rendelkezésükre álló valamennyi eszközzel mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne sérülhessenek az állampolgárok jogai.

Az ombudsman megerősítette, hogy a foglalkozási kategóriákba sorolt adatok személyes részét a KSH-nak meg kell semmisítenie a feldolgozás során. Egyébként Majtényi László a KSH tevékenységével kapcsolatos eddigi tapasztalatai alapján optimista. Vukovich Gabriella szerint az országos adatfelvétel körülbelül 40 százaléknál tart. Kevesen tagadják meg a válaszadást, megyénként 10-15 ember, de van ahol még ennyi sem. Ám még ezt sem tekintik véglegesnek, mert a pótadatfelvétel idején - február 22 és 28 között - még teljesíthető a kötelezettség. Akit nem írtak össze, annak ebben az időszakban kell jelentkeznie az önkormányzatoknál és ott kitöltheti a kérdőívet. Csak ezután kezdeményezhetnek szabálysértési eljárást az önkormányzatok. Az elnökhelyettes asszony arról is beszámolt, hogy eddigi tapasztalataik alapján az érzékenynek tartott kérdésekre - vallás, nemzetiség, fogyatékosság - is válaszolnak az emberek.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: