Összevonják a rendőrséget és a határőrséget<br/>

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium még ebben a kormányzati ciklusban végrehajtaná a rendőrség és a határőrség összevonását. A nyárra kész koncepció elkészülte után terjesztik be a törvényjavaslatot, amely alkotmánymódosítást is igényel. Az összevonás az uniós csatlakozás egyik feltétele, ezért elképzelhető, hogy megkapja a szükséges kétharmados parlamenti többséget.
Vágólapra másolva!

A határőrizet a jövőben nem lehet katonai jogállású szervezet - jelenleg ilyen a határőrség - feladata Magyarországon. Ezt az igényt legutóbb az Európai Unió tavalyi országjelentése is megfogalmazta, ezért a Belügyminisztériumban (BM) felgyorsultak a rendőrség és a határőrség összevonásának előkészületei.

A két szervezet magas beosztású vezetői a BM-ben - egy munkabizottság keretében - rendszeresen egyeztetnek a tervekről. Az összevonás lebonyolításának koncepcióját, valamint a módosítani szükséges jogszabályok listáját ez év közepére kellene elkészítenie a belügyi tárca apparátusának.

A Népszava úgy értesült, hogy jelenleg két elképzelés mentén folyik a tervezőmunka. Az egyik szerint a rendőrség országos szervezetébe főigazgatóságként integrálódna a határőrség, vezetője pedig főkapitány-helyettesi jogállású lesz. Ez a konstrukció hasonló ahhoz, ahogyan a rendszerváltást követően a BM Kormányőrség olvadt a rendőrség szervezetébe Köztársasági Őrezred néven.

A megyei főkapitányságok - amelyek területén határőr-igazgatóságok működnek - hasonlóképpen fogadnák be azokat. A másik elképzelés szerint a főkapitányságoknak csupán osztálya, illetve főosztálya lenne a majdani határrendőrség. A rendvédelmi szervek egyenruhájának nemrégen elfogadott egységesítése már a készülő összevonás egyik elemének tekinthető. Az integráció terve elsősorban a jelenleg önálló határőrség esetében okoz némi ellenállást, aggodalmat.

Az összevonás alapfeltétele az alkotmány, valamint a rendőrségi és a határőrizeti törvény módosítása. Miután azonban a határőrség jogállásának megváltoztatása az uniós csatlakozás egyik feltétele, elképzelhető, hogy a parlamentben konszenzus alakul ki a javaslatról, és 2002-ben megkezdődhet az összevonás. A teljes végrehajtás hosszabb időt, körülbelül egy évet is igénybe vehet.

A lap úgy tudja, ha az egyesítés koncepciója elkészül, a végrehajtás előkészítésére, lebonyolítására kormánybiztost neveznek majd ki. E tisztségre - forrásaink szerint - Bakondi György neve merült fel. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője ugyanis nemrégiben a tűzoltóság és a polgári védelem integrációját irányította. Ezt megelőzően pedig a határőrségnél dolgozott szervezési főigazgatóként.

A Népszava kérdésére Bakondi György elmondta, hogy a tervezett összevonásról természetesen tud, azonban arról, hogy abban neki milyen szerepet szánnak, eddig nem hallott. Cáfolta, hogy kormánybiztosi kinevezése szóba került volna.

Béndek József, a határőrség parancsnoka nem értesült arról, hogy ebben a kormányzati ciklusban kívánják végrehajtani az integrációt. Tudomása szerint az EU nem kívánja meg az integrációt, sőt kifejezetten az önálló határrendőrség megvalósítását tartja kívánatosnak.

Orbán Péter országos rendőr-főkapitány úgy fogalmazott: a háttérben már valóban folyik az előkészítő munka, a megvalósulásra azonban csak későbbi időpontban kerül sor.

(Népszava)

Ajánló: