Torgyán József, az FKGP elnöke, ma leköszönő agrárminiszter hétfőn felkereste hivatalában Polt Péter legfőbb ügyészt - erősítette meg Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség sajtóosztályának vezetője. A kisgazdaelnök azért kérte a találkozót, hogy tájékoztassa a legfőbb ügyészt arról, hogy az "őt és a fiát ért sérelmek miatt" feljelentést tett. Horányi Miklós erről annyit árult el: Torgyán egy feljelentést tett, amelyben több feljelentett személy is szerepel. Hogy pontosan kiket és mi miatt jelentett fel, arról a szóvivő nem nyilatkozott. Polt Péter legfőbb ügyész tegnap juttatta el a Fővárosi Főügyészségre Torgyán József kisgazdaelnök feljelentését. Szerdán újra kihallgatták Deésy Gézát, a Népszava által kirobbantott kazettabotrány koronatanúját az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozói. A Népszava úgy tudja: tegnap annak a hangfelvételnek az írott szövegét pontosították, amely alapján befolyással való üzérkedés alapos gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A jövő hétre készül el a hivatalos igazságügyi hangszakértői jelentés a Népszava által az ügyészségnek eljuttatott felvételről, amelyen a Torgyán Attilának szánt hárommillió forint kenőpénz célba juttatásának körülményeinek egyeztetése hallható. A Fővárosi Főügyészség feljelentés-kiegészítést elrendelő határozata nyomán a múlt héten befolyással való üzérkedés alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el az ügyben. Deésy Géza után múlt hét szerdán másik két érintett, Mittelmayer Ferenc, az Agropark Kht. vezetője és Mittelmayer Ferencné, az Agrárinnovációs Kht. volt munkatársa is megerősítette a nyomozóknak: hiteles a felvétel.

A múlt hét pénteken az ORFK-n meghallgatták Torgyán József titkárnőjét is. Rendőrségi források ugyanakkor cáfolták, hogy a kazettaügyben kihallgatták volna Torgyán Attilát, a távozó agrárminiszter fiát.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. február 10.)