A bűvös tízmillió alá kerülhetett a népesség száma<br/>

Vágólapra másolva!
Bár a statisztikusok egyelőre nem hajlandók kimondani, ám ha azt feltételezzük, hogy a tavalyi tendenciák folytatódtak januárban és februárban, akkor a napokban csökkent a bűvös tízmilliós határ alá a magyar népesség.
Vágólapra másolva!

Tavaly 22 százalékkal mérséklődött a népességfogyás üteme, a lakosság száma 2000 végén 10 millió 5 ezer fő volt, 38 ezerrel kevesebb, mint az előző év végén - derül ki a KSH tegnapi jelentéséből. A lakosság létszámának csökkenése ugyan továbbra is jelentős, de több mint 10 ezer fővel alacsonyabb, mint két éve. Tavaly 48 ezer házasságot kötöttek, 97 ezer 500 gyermek született és 135 ezer 500 lakos halt meg. A házasságkötések száma mintegy 2500-zal haladta meg az 1999. évit, ami 5,6 százalékos növekedést jelent.

A KSH szerint 2000-ben a csecsemőhalálozás kivételével a népesedési adatok valamennyi fontosabb mutatója kedvezőbben alakult, mint egy évvel korábban. Tavaly 5,4 százalékkal, 7700 fővel haltak meg kevesebben, mint egy éve. A születések száma 3 százalékkal nőtt. Az egyéves alatti korosztályból azonban 1999-hez képest 12,8 százalékkal több, 900 kisgyermek halt meg. A népesség számára vonatkozó, a nemzetközi vándorlás egyenlegét is tartalmazó adatokat a mostani népszámlálás alapján 2001 júliusában hozzák nyilvánosságra. Ezer lakosra számítva tavaly 9,7 élveszületés és 13,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb, mint 1999-ben. A népesség természetes fogyása 3,8 ezreléket tett ki, ami 1,0 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Gárdos Éva, a KSH főosztályvezetője biztatónak tartja a tavalyi folyamatokat. Hogy mennyire lesz stabil ez a tendencia, arról csak néhány év elteltével lehet bizonyosat mondani - szögezi le. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy elérte-e február közepére a bűvös tízmilliós határt a népesség száma, hiszen erről még nincsenek adatok. Azt azonban elismerte, ha a tavalyi egy hónapra jutó átlagcsökkenést vetítenénk ki az idei első két hónapra, akkor matematikailag valóban tízmillió alá csökkenhetett a nemzetközi vándorlás egyenlegének figyelembevétele nélkül számolt népesség. Azonban azért is óvatosságra intett, mert az előző évben is előfordultak rosszabb és jobb hónapok.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 24.)