Magyarországon riasztó mértékben nőtt a heroin intravénás használata- áll az ENSZ felmérésében <br/>

Vágólapra másolva!
A kábítószer-kereskedelem a világban 400 milliárd dollár értékű volt az elmúlt évben, ez az összeg a világkereskedelem éves bevételének mintegy 8 százalékával egyenlő - áll az ENSZ Kábítószer-ellenőrző Szervének (INCB) éves jelentésében. A dokumentum szerint Magyarországon riasztó mértékben nőtt a heroin intravénás használata.
Vágólapra másolva!

Az 1968 óta tevékenykedő INCB 13 tagú bizottságának célja, hogy a legális drogfogyasztást ellenőrzött keretek között tartsa, és felmérje az illegális kábítószer-fogyasztás tendenciáit a világban, illetve az egyes régiókban és országokban.

A jelentés szerint a világban egyre terjed az egyes ellenőrzött gyógyszerek, nyugtató hatású készítmények túlzott fogyasztása, és sokszor indokolatlanul használják lelki problémák kezelésére. A jelentés szerint a valódi mentális, illetve fizikális rendellenesség diagnosztizálása nélkül is gyakran kezelnek pszichotróp anyagokkal olyan betegeket, akiknek problémája társadalmi okokra vezethető vissza. A dokumentum szerint az egyre növekvő gyógyszerfogyasztás okai között találhatók az egyes országok kereskedelmi, társadalmi, kulturális és oktatási sajátosságai. Társadalmilag egyre elfogadottabbá válik a gyógyszerek használata a viselkedés és a közérzet befolyásolására. A gazdaságilag gyorsan fejlődő régiókban kiugró növekedés figyelhető meg az egyes fogyasztó- és nyugtatószerek használatában.

Az ENSZ szervezetének jelentése szerint Európában egyre könnyebben lehet hozzáférni a különféle kábítószerekhez. Ezen belül a mesterségesen előállított anyagok használata jelentősen növekszik. Továbbra is Európában állítják elő a legtöbb amfetamintartalmú szert, így például az extasyt. Az összegzés szerint a fejlett országok évente 120 milliárd dollárt költenek a drogfogyasztás elleni harcra.

Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószer-megelőzési ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte: rövidesen Magyarországon is elkészül egy, az ENSZ jelentéséhez hasonló átfogó jelentés a kábítószerek elterjedéséről és az egyes drogok használatáról.

(MTI)

Ajánló:

Független Droginformációs Lap