Az MSZP tagadja, hogy Stadler támogatta a pártot<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet csütörtöki számában az írta, hogy Stadler József akasztói vállalkozó az előzetes letartóztatása alatt levélben 20-30 millió forintot kért vissza az MSZP-től a pártnak adott állítólagos pénzből. Az MSZP két elnökségi tagja tagadja, hogy a vállalkozó jelentős összeggel támogatta volna a pártot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzetben megjelent levél szerint Stadler József akasztói vállalkozó Hámori Csabának, az MSZP Baloldali Tömörülése alelnökének és Dr. Balogh Ernőnek címezte levelét. "Az a kérésem, hogy amit adtam a választásokra pénzt, abból adjatok vissza 20-30 milliót, mert nem tudom még az ügyvédeket sem fizetni" - áll a levélben, amelyben sérelmezi, hogy miközben ő tömegeket nyert meg a pártnak, az cserbenhagyja őt.

Hámori Csaba a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a levél létezését. Stadler ugyanakkor megerősítette a lapnak, hogy előzetes letartóztatása alatt többször is anyagi segítséget kért egyes szocialista politikusoktól. Azt állította: több tíz millió forinttal támogatta a pártot.

Az [origo]-nak az MSZP elnökségének két tagja azt mondta: kizártnak tartják, hogy a párt szóba állt volna egy Stadler típusú emberrel. Szerintük ezt bizonyítja az is, hogy az MSZP kormányzása idején került előzetesbe Stadlert. Arról nem tudtak nyilatkozni, Stadler valóban ismeri-e Hámorit.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2001. február 22.)