Fekete adományt kapott az MSZP?<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Stadler József: A viszontsegítség elmaradt "Az a kérésem, hogy amit adtam a választásokra, pénzt, abból adjatok vissza 20-30 milliót" írta a börtönből egy, a Magyar Nemzet birtokába került levélmásolat tanúsága szerint Stadler József Hámori Csabának, az MSZP Baloldali Tömörülése alelnökének. A volt nagyvállalkozó a lapknak elismerte, hogy segítette a pártot, Hámori ugyanakkor a levél létezését is megkérdőjelezte.

"Nagyon nagy bajban vagyok, drága barátaim" ezzel fordult levelében Hámorihoz az akasztói vállalkozó, Stadler József a börtönből, ahol előzetes letartóztatása ideje alatt tartották fogva. Főként azt nehezményezte, hogy miközben ő tömegeket nyert meg az MSZP-nek, mégis cserbenhagyták. "Már az ügyvédeket sem tudom fizetni. (...) Most itt vagyok, engem dobtak oda koncnak" panaszkodott, kiemelve, hogy a feleségének sincs egyetlen fillérje sem, mert minden pénzét kifizette a futballistáknak és rezsire.

Stadler azt is megemlítette, hogy hamarosan addig titokban tartott ügyekről tálalhat ki: "odáig fajult a dolog, hogy a nyilvánosság előtt ki kell mondani sok mindent, különben örökre itt maradok" fogalmazott. Stadler József 20-30 millió forintot kért vissza a vélhetően az 1994-es választások idején a pártnak adott pénzből.

(OS)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 26.)