A mentelmi bizottság nem javasolja Torgyán mentelmi jogának felfüggesztését<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága keddi tanácskozásán többségi szavazással úgy döntött, hogy nem javasolja az Országgyűlésnek Torgyán József (FKGP) mentelmi jogának felfüggesztését. Szintén nem javasolják Keller László (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztését.
Vágólapra másolva!

A kisgazdapárt elnökét nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt perelte be Deésy Géza, aki a Népszava hasábjain nyilvánosságra hozta azt a hangszalagot, amelynek alapján kenőpénz elfogadásával hozták kapcsolatba Torgyán Attilát, Torgyán József fiát. A politikus erre reagált egy közleménnyel, amely Deésy szerint a hamis vád mellett személyiségi jogait is sértette.
A mentelmi bizottság többségi álláspontja szerint Torgyán József Deésy Gézát érintő kijelentéseivel nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás korlátait.

A testület tárgyalta azt az ügyet is, amelyben Keller László szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérték. A politikust rágalmazás miatt Skultéty Sándor, a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkára perelte be.
A mentelmi bizottság ebben az esetben egyhangú szavazással döntött úgy, hogy Keller megnyilatkozásában nem lépte át a véleménynyilvánítás szabadságának határait.

A testület ugyanakkor Herbst János (Fidesz) mentelemi jogának felfüggesztését javasolta az Országgyűlésnek. A döntést a képviselő maga is kérte. Herbt Jánossal szemben a Legfőbb Ügyészség ittas vezetés miatt folytat majd nyomozást.

(MTI)

Ajánló: