Holnap lehet újra rádióelnök <br/>

Vágólapra másolva!
Lemondott az FKGP elnökségében alig két hete kapott tagságáról Imrédy Szabolcs, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja. Így immár megszűnt az összeférhetetlenség, amelyet az SZDSZ a napokban sérelmezett.
Vágólapra másolva!

A kuratórium elnöksége - amint azt a Népszava már a múlt héten megírta - Marinovich Endrét, az Antall-kormány volt kabinetfőnökét jelölte a Magyar Rádió elnöki posztjára. A testület csütörtöki ülésén dönt a javaslatról. Az MR jelenleg elnök és alelnök nélkül működik. Felmerült, hogy a leendő rádióelnök Kondor Katalint, a Kossuth adó főszerkesztőjét jelölné az alelnöki tisztségre. Marinovich Endre erről a Népszava kérdésére úgy nyilatkozott: pályázatában jelezte, hogy három - a műsorokért, az üzemeltetésért és a fejlesztésért felelős - alelnökre tart igényt, de konkrét személyekről még korai lenne beszélni. Szerinte ugyanis egy vezető kétféle rossz döntést hozhat: ha túl hamar vagy ha túl későn dönt. Marinovich ezért egyelőre időt kér a testülettől, s várhatóan a csütörtöki ülésen sem tesz javaslatot a lehetséges alelnökökre.

Hosszú távú terveiről ugyanakkor elmondta: amennyiben csütörtökön őt választják meg elnöknek, jelentős infrastrukturális és eszközfrissítést tervez, hiszen a Magyar Rádió - más közintézményekhez hasonlóan - még múlt századi erőforrásokkal rendelkezik.

(Népszava)